Mészöly Gézát kirúgták Újpesten!

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 10. 09:52
A továbbiakban nem Mészöly Gézának hívják az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzőjét – jelentette be szerda reggel a lila-fehér klub. Leo Beenhakker sportigazgató szerint új impulzusokra van szükség, ezért döntött a szakember menesztése mellett. Az új mestert délután nevezik meg.


Az Újpest négy forduló után pont és rúgott gól nélkül áll a bajnokságban, ami nem maradt következmények nélkül: Mészöly Géza vezetőedzőt szerda reggel menesztették.

A lila-fehér klub közleménye szerint a döntést – avagy fogalmazzunk úgy –, Leo Beenhakker döntését az motiválta, hogy úgy véli, a csapatnak új impulzusokra van szüksége a megújuláshoz.

A Kovács Zoltán helyére érkezett, nemrégiben kinevezett sportigazgató a szakmai stábot és a játékoskeret tagjait már értesítette a fejleményekről.

Az Újpest ígéretet tett rá, hogy már szerda délután megnevezi az új szakvezetőt, aki akár már vasárnap a Kaposvár elleni bajnokin leülhet a kispadra.

Mészöly Gézát másodszor menesztették a klubtól, amelyet korábban 2004 és 2006 között irányított. Mostani ciklusát 2010 áprilisában kezdte meg.

Ő az első edző, akit felmentettek a 2011-12-es NB I-es idényben, de rövidesen követheti a Vasas mestere, Komjáti András.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu