Még dolgozni kell az olimpiai indulásért

Szerző: MTILétrehozva: 2011. december 8. 12:17
Már csak a szörfös Detre Diána szerezhet londoni kvótát az eddig szerepelt magyar vitorlázók közül a Perth-ben zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. A magyar szövetség csütörtöki tájékoztatása alapján Detre öt futam alapján nem került ugyan be a legjobbakat felvonultató Arany flottába - ha ez sikerült volna, biztosan indulási jogot kapott volna a londoni játékokra -, de így is komoly esélye van az ötkarikás részvétel kiharcolására.


A kvalifikációs rendszer szerint az idei vb-n ebben az osztályban húsz helyet lehet megszerezni. Az Arany flottába 19 nemzet versenyzői kerültek, köztük a rendező jogán alanyi résztvevő brit vitorlázó is, így eddig 18 olimpiai kvóta sorsa dőlt el. Detre a hátralévő futamokon a megmaradt két jog egyikének kiharcolásáért küzd. A csütörtöki, már az Ezüst flottában letudott hatodik futamban hetedik lett, ezzel megelőzte a vele addig holtversenyben álló görög riválisát, így ő áll a legjobban az ellenfelekhez képest.

Finn dingiben Pál Gaszton öt futam alapján a 41., ezzel nem került be azok közé, akik a perth-i vb-ről kvótához juthatnak, de így járt a vele azonos osztályban érdekelt Beliczay Márton és Hirschler Richárd, illetve a Laser Radialban szereplő Héjj Viktória, valamint a szörfös Cholnoky Sára is. Több, magyar vonatkozású hajóosztályban még nem kezdődtek el a küzdelmek Perth-ben. Női szörfben 20, Finn Dingiben 18, Laser Radiálban 29 kvótát osztanak a londoni játékokra.

Vitorlázásban mindössze két olimpiai kvalifikációs versenyt rendeznek, az idei és a jövő évi világbajnokságot. A részvételi helyek 75 százalékát ebben az évben, a többit jövőre lehet megszerezni.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu