Lewandowski tudomásul vette, hogy marad

Szerző: SHLétrehozva: 2013. augusztus 21. 14:12
Robert Lewandowski először dühös volt amiatt, hogy a Borussia Dortmund nem engedi el, később azonban megenyhült, és beletörődött a sorsába.


 

Lewandowski mindenáron ki akarta erőszakolni a nyár elején, hogy a Bayern Münchenhez igazoljon, mára viszont belenyugodott, hogy nem az ő akarata érvényesül.

„Az a helyzet, hogy még egy évet maradok a Dortmundnál. Mindent tisztáztunk. Néhány hibát elkövettünk, de most húztunk egy vonalat” – nyilatkozta a Sport Bildnek.

„Az én álláspontom különbözött a klubétól. Azt hittem, hogy engednek távozni, de a klub azt a döntést hozta, hogy nem mehetek el.”

„Nagyon csalódott és ideges voltam a nyár elején, de immár mindent tisztáztunk. Mindig is mondtam, hogy tiszteletben tartom a szerződésemet.”

„Nem akartam szerződést szegni, még ha ez kívülről máshogy is tűnhetett. Sohasem követeltem olyasmit, ami szembement volna a szerződésemmel. Néhány dolgot kiragadtak a kontextusából, és ellenem, valamint az ügynököm ellen fordították.”

A 25 éves lengyel támadó tehát kitölti kontraktusát, és a következő szezont a Borussia Dortmundnál húzza le, utána pedig vélhetően a Bayern Münchenhez szerződik.   

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu