Lemondott a Twente edzője

Szerző: MTILétrehozva: 2013. február 26. 15:00
Lemondott a holland labdarúgó-bajnokságban szereplő Twente vezetőedzői posztjáról Steve McClaren. Az 51 esztendős szakember a klub honlapján kedden közölte döntését, melyet azután hozott meg, hogy a csapata sorozatban hat találkozón nyeretlen maradt.


"Úgy gondoltuk, hogy az eredmények McClaren irányítása alatt is javulhatnak még - nyilatkozta Joop Munsterman, a Twente elnöke. - Steve azonban egyértelműen jelezte, a csapat érdekében le akar mondani a posztról, mi pedig megértettük és tiszteletben tartottuk az elhatározását."

A Twente - amely 2010-ben McClarennel nyerte első és eddig egyetlen bajnoki címét - jelenleg ötödik, hat ponttal lemaradva a listavezető PSV Eindhoventől. A bajnokságból tíz forduló van hátra, a Bajnokok Ligájában az első két helyezett, az Európa Ligában pedig a harmadik és negyedik indulhat automatikusan, továbbá az 5-8. helyezettek közül is kiharcolhatja egy csapat - rájátszásban - az EL-részvétel jogát.

A korábban az angol válogatottat is irányító McClaren tavaly januárban tért vissza a Twentéhez, miután rövid ideig a Wolfsburgnál és az angol másodosztályban szereplő Nottingham Forestnél dolgozott.

Címkék: steve_mcclaren
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu