Ki eddig a legjobb PL-igazolás? Szavazz!

Szerző: CZOLétrehozva: 2012. augusztus 14. 18:22
Szombaton rajtol a világ legnépszerűbb bajnoksága, a Premier League, és ahhoz, hogy világosan lássuk az erőviszonyokat, megvizsgáljuk, hogyan alakult eddig az átigazolási piac. A klubok óvatosan költöttek, de nem kizárt, hogy igazán csak most pörögnek fel az események.


 

A nyár legnagyobb üzletét a Chelsea ütötte nyélbe a dolgok augusztus 14-i állása szerint, két labdarúgóért nem átallott 72 millió eurót kifizetni (ahhoz, hogy a későbbiekben más bajnokságokkal is összehasonlíthassuk, átváltjuk az eredetileg fontban szereplő összeget).

Eden Hazard-ért egész Európa harcban volt, de a Lille karmestere már a legelején világossá tette, hogy mindenképpen a Premier League-ben akarja pallérozni tudását. Ezt követően azt is leszögezte, egészen biztosan Manchester folytatja, csupán azt nem döntötte el, hogy a Cityben vagy a Unitedben. A Chelsea Bajnokok Ligája-sikere ugyanakkor pálfordulást eredményezett a belgánál, és inkább Roman Abramovicsnak akart kedvezni.

Nála „csak” nyolcmillió euróval volt olcsóbb (vagy inkább kevésbé drága) Oscar. A 20 éves középpályás a jövő reménysége, amihez képest túlzónak tűnik a tetemes vételár, és talány, hogy szellemében mennyire felel majd az UEFA által meghirdetett pénzügyi fair playnek, pláne, ha a Marko Marin leszurkolt nyolcmilliót is „hozzácsapjuk".

Az átigazolási ranglista harmadik helyére Santi Cazorla kúszott fel. A középpályást már egy éve is megkörnyékezte az Arsenal, akkor viszont még a Málaga hívó szavára mondott igent. Az andalúzok azonban komoly anyagi gondokkal küszködnek, és kénytelenek voltak megválni legféltettebb kincsüktől. A kétszeres Európa-bajnoknak Cesc Fabregas és Mikel Arteta is ajánlotta az Arsenalt, amely nagyjából 19 millióért le is csaphatott rá. A nyár egyik legjobb üzletének tűnik, de biztosat csak néhány hónap elteltével állítunk. Mellette Olivier Giroud és Lukas Podolski is Arsenal-mezt öltött, hárman már gond nélkül pótolhatják az esetlegesen távozó Robin van Persie-t.

Ugyanennyibe, azaz 19 millió euróba került a Liverpoolnak Joe Allen. A Pool újdonsült menedzsere, Brendan Rodgers korábban a Swansea-t edzette, és bár ígéretet tett rá, hogy egy évig nem édesget el játékost egykori klubjától, heteken belül felrúgta a megállapodást. Hogy a középpályásért kifizetett hatalmas összeg jó befektetés-e, afelől erős kétségeink támadtak.

A Manchester United legdrágább igazolása címet (jelen állás szerint) Kagava Sindzsi birtokolja, és már most azt jósoljuk, hogy jobb helyre nem is kerülhetett volna a Dortmundnak átutalt 16 millió euró. A BVB-nél hónapok alatt meghódította a közönséget, és amikor megsérült, hatalmas űrt hagyott maga után. A szigetországi bulvármédiát nem ez foglalkoztatta igazán, hanem barátnője, aki népszerű pornószínésznő hazájában, Japánban.

A Manchester City augusztus közepéig mintha aludt volna, inkább csak eladott egy-két játékost, most viszont az érkezők listáján is elkezdte pipálgatni a neveket. Elsőként Jack Rodwellt csábította el az Evertontól, és leigazolása kapcsán külön öröm az Etihadban, hogy a városi rivális United hosszú időn át szemezett a mindössze 21 esztendős középpályással.

A tavasszal még a dobogóra hajtott a Tottenham, most viszont tovább csökkentek esélyei, hogy ismét belekóstoljon a Bajnokok Ligája ízébe, Luka Modric ugyanis alighanem a Real Madridhoz távozik. A legnagyobb nevű igazolás, Jan Vertonghen a védelmet hivatott erősíteni, míg Gylfi Sigurdssonnal a középpályát stabilizálja.

 

A LEGDRÁGÁBB PREMIER LEAGUE-IGAZOLÁSOK
Név Életkor Nemzetiség Poszt Honnan hova Vételár (millió euró)
1. Eden Hazard 21 belga középpályás Lille-Chelsea 40
2. Oscar 20 brazil középpályás Internacional-Chelsea 32
3. Santi Cazorla 27 spanyol középpályás Málaga-Arsenal 19
4. Joe Allen 22 walesi középpályás Swansea-Liverpool 19
5. Kagava Sindzsi 23 japán középpályás BVB-Man. United 16
6. Jack Rodwell 21 angol középpályás Everton-Man. City 16
7. Fabio Borini 21 olasz csatár Roma-Liverpool 13,3
8. Jan Vertonghen 25 belga hátvéd Ajax-Tottenham 12,5
9. Lukas Podolski 27 német csatár Köln-Arsenal 12
10. Olivier Giroud 25 francia csatár Montpellier-Arsenal 12

(Forrás: transfermarkt.de)

SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Ki volt eddig a nyár igazolása a PL-ben?
Eden Hazard 25.4%
 
Oscar 5.0%
 
Santi Cazorla 18.4%
 
Joe Allen 3.3%
 
Kagava Sindzsi 26.5%
 
Jack Rodwell 1.3%
 
Fabio Borini 3.7%
 
Jan Vertonghen 1.9%
 
Lukas Podolski 10.8%
 
Olivier Giroud 1.4%
 
Marko Marin 1.7%
 
más 0.5%
 

Címkék: Premier League
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu