Juhász megsérült, Bukarestnek lőttek

Létrehozva: 2013. augusztus 26. 15:27
Igazolódott az előzetes aggodalom, Juhász Roland térdsérülést szenvedett a Videoton vasárnapi Győr elleni 1-1-es bajnoki döntetlenje során, emiatt pedig többek között a válogatott bukaresti túráját is kihagyni kényszerül.


(Fotó: vidi.hu)

A hírt a fehérváriak hivatalos honlapjának nyilatkozva a rutinos magyar hátvéd jelentette be, megerősítve azt, amit közvetlenül az összecsapás után, a komoly fájdalmaiból kiindulva mondott, hogy lehet nagyobb bajban van.

"Sajnos a ma délelőtti orvosi vizsgálaton komolyabb térdsérülést diagnosztizáltak. A belső két szalagom sérült meg, előreláthatólag jó néhány hetet kell kihagynom. Nagyon csalódott vagyok, hiszen végre kezdtem ismét jó formába lendülni, a válogatottba is visszakerültem, ahol több fontos meccs is vár ránk a következő hónapokban. Egy sérülés sosem jön jókor, de most talán a lehető legrosszabbkor sérültem meg. Mindenesetre próbálok optimista lenni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy műteni nem kell a sérült lábamat" -nyilatkozta a vidi.hu-nak Juhász.

A csapatorvos, Kovács Tibor hozzátette: „Juhász Rolandnak - jobb térdének oldalszalag-szakadása miattnéhány hétig térdrögzítőt kell viselnie, majd ezt követően kezdheti el a rehabilitációt. Mivel nagyon friss sérülésről van szó, ezért nehéz megmondani, pontosan mikor térhet vissza, a jelenlegi állapota szerint jó néhány hetet biztos, hogy ki kell hagynia. A válogatott felé is jeleztük, hogy sajnos nem számíthatnak rá a következő hetekben."

Egervári Sándor így biztosan nem számíthat az utóbbi hetekben kiváló formába lendült meghatározó játékosra.

A magyar válogatott szeptember 6-án Romániában, 10-én pedig itthon Észtországgal vív sorsdöntő vb-selejtezőket.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu