Hétgólos krimi: olasz öröm 0-2-ről

Létrehozva: 2013. június 20. 01:51
Az idei, de talán valamennyi Konföderációs Kupa legjobb mérkőzésén Olaszország szerencsésen, 4-3-ra nyert a jobban futballozó Japán ellen az A-csoport 2. fordulójában, ezzel Brazíliával együtt elődöntőbe került.


A fogadóirodák és a szakértők nagyobb része szoros mérkőzést és kevés gólt várt Ázsia legjobb és Európa második legerősebb csapatától. Részben igazuk lett, de szerencsére a mérkőzés háromesélyességét találták el, nem pedig a találatok számát. Az ugyanis gyorsan nyilvánvaló lett, hogy a papíron mégis jóval esélyesebb európaiak nem fognak átgázolni ellenfelükön, ahogy a brazilok tették a nyitányon, sőt egy idő után már bárminek örültek volna.

Hondáék ugyanis bekezdtek, a térfelükről alig engedték ki riválisukat, birtokolták a labdát, csak az első félidőben hétszer lőttek kapura. Eleinte kihagyták helyzeteiket, aztán Mattia De Sciglio rossz, rövid hazaadása után Buffon véleményesen szerelt, a bíró tizenegyest fújt, a kapusnak pedig sárga lapot adott. Ha már így döntött lehetett volna piros, illetve inkább szabályosnak tűnő szerelés volt. Honda mindenesetre bevágta a büntetőt a bal alsóba.

A japánok lendületben, az olaszok veszélytelenek maradtak, és miután a 34. percben nem tudtak felszabadítani (egy magasra pattanó labdának Chiellini fejelt mellé), Kagava Sindzsi fordulásból, 11 méterről kíméletlenül kilőtte a bal alsó sarkot. Már 0-2 volt az állás, amire senki sem számított, pedig 100 százalékig megérdemelték.

Az Azzurrik itt és ekkor tértek észhez. Első szögletüket a 42. percben Pirlo adta be jobbról, a berobbanó De Rossi üresen maradt és a kapu bal oldalába bólintott erőből. A fordulás után Giaccherini szerzett labdát az alapvonalnál, balról bevitte középre, majd begurította Balotellit keresve, ám a támadó helyett a menteni próbáló Ucsida passzolt saját kapujába. Az 52. percben pedig Haszebe kezezett, egy lövésnél lassította le így a labdát, erre sárga lapot kapott, ráadásul büntető. Balotelli állt a labda mögé, ő pedig 11-est nem ront, simán, a kapust balra küldve a jobb alsóba helyezett. Alig 10 játékperc alatt fordítás 0-2-ről, ráadásul feljegyeztünk még egy olasz kapufát is!

Ezzel azonban nem volt vége, ugyanis a Kékek megálltak, a japánok felpörögtek. A 69. percben Endo adott be jobbról, szabadrúgásból, amelyre Okazaki érkezett és védője szorításában a léc alá fejelt 7 méterről. 3-3. Innentől is inkább a szigetlakók nyomtak, volt egy támadáson belül két kapufájuk, lesgóljuk, de egy mesteri akció és három juvés labdaérintés mindent eldöntött: Pirlo indította Marchisiót, ő középre tette Giovincónak, aki döntött.

Klasszis, örökre emlékezetes, fordulatos mérkőzés volt, egy nem éppen megérdemelt olasz győzelemmel. Japán egy döntetlen minimum, de inkább többet érdemelt, így viszont emelt fővel esett ki, és búcsúzik Mexikó ellen.

KONFÖDERÁCIÓS KUPA, A-CSOPORT, 2. FORDULÓ:

Olaszország-Japán 4-3 (De Rossi 41., Ucsida 50. - öngól, Balotelli 52. - 11-esből, Giovinco 86., ill. Honda 21., Kagava 33., Okazaki 69.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA:
1. Brazília 2
2
0 0 5
0 +5
6
2. Olaszország
2 2 0 0 6 4 +2 6
3. Mexikó
2 0 0 2 1 4 -3 0
4. Japán
2
0 0 2
3 7
-4
0
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu