Henry: Én vagyok a legboldogabb szurkoló

Létrehozva: 2012. január 10. 14:53
Thierry Henry nehezen tudja feldolgozni, hogy visszatérésén már tíz perc után betalált, már csak azért is, mert még a közelmúltban sem számolt azzal, hogy egyszer újra tétmeccset játszik arsenalosként. A gólrekorder már nem csak játékosként tekint magára, szurkolóként is.


 

Thierry Henry hétfő este ismét tétmérkőzést játszott az Arsenal labdarúgójaként, nem is akármilyet! A 68. percben beállt csereként, majd tíz perccel később belőtte a győztes gólt a Leeds elleni FA-kupa-mérkőzésen. Ő is alig meri elhinni.

„Gondoltam, hogy szürreális élmény lenne, és az is volt. Ez volt az egyik legnagyszerűbb pillanat, mert ez volt az első alkalom, hogy Arsenal-szurkolóként volt rajtam a mez.”

„Akkor lettem drukker, amikor elhagytam a klubot, így most pontosan érzem, milyen lehet gólt rúgni annak az együttesnek, amelyért odáig vagy. Két hete még a mexikói tengerparton sütkéreztem, most pedig győztes gólt rúgok a Leedsnek – fantasztikus!”

Henry azonban nem akarja kisajátítani a sikert, társairól sem feledkezett meg. Sportszerűségből jeles.

„Természetesen kapok néhány címlapot, de például Nico Yennaris és Ignasi Miquel is nagyszerűen teljesített hátul. Minden a csapatról szól, és továbbjutottunk, ez a lényeg.”

A támadó annak ellenére, hogy eggyel még javított is 226-os gólcsúcsán, nem dől hátra, várnak még rá feladatok.

„Mindig többet akarok, de nem tudom, hogy ez egy gól, egy passz vagy egy szerelés lesz. Oly sokszor elmondtam: nem azért vagyok itt, hogy hős legyek. Én is egy játékos vagyok a sok közül, segítő szándékkal. Őszintén szólva nem is gondoltam arra, hogy visszatérjek, de a hívó szóra nem mondhattam nemet.”

A csábító szerepét a menedzserre, Arsene Wengerre osztották, aki nem győzte dicsérni Henryt a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

„Ez volt a tökéletes forgatókönyv egy különleges játékosnak. Megmutatta, hogy néhány dolog sosem vész el, mint amilyen a klasszis, a motiváció és a győzelem iránti vágy. Thierry ebből adott ma ízelítőt.”

Az Arsenal kupamenetelése azonban csak most kezdődött, a 4. körben az Aston Villa látogat az Emiratesbe.


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Henry: felejthetetlen visszatérés góllal
VIDEÓ! Ötvennyolc hónap után tért vissza hétfő este az Arsenal labdarúgócsapatához annak francia legendája, Thierry Henry. Csapata szenvedett a Leeds elleni, harmadik fordulós FA-kupa meccsen, semmi sem jött össze elöl, aztán a...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu