Gerrard óvakodik a „sebzett” Arsenaltól

Szerző: shLétrehozva: 2010. február 10. 15:50
Steven Gerrard szerint az Arsenal sebzett vadként küzd majd a Liverpool ellen szerda este (20:45, SportHirado.hu), de úgy véli, az MU és a Chelsea már megmutatta csapatának, hogyan kell kordában tartani az Ágyúsokat. Stevie G még a dobogóról sem mondott le, de a lényeg, hogy a Pool az első négyben végezzen.


 


Az Arsenal a Manchester United és a Chelsea ellen is rangadót bukott, így amennyiben nem győz a szerda esti, Liverpool elleni bajnoki derbin, már tényleg csak csodával határos módon érhet oda az első helyre. Ezzel Steven Gerrard is tisztában van.

„Az Arsenal olyan, mint egy sebzett vad, úgyhogy maximálisan oda kell majd figyelnünk ellene. Kevés területet engedhetünk nekik, és gyors kontrákat kell vezetnünk, ha meg akarjuk lepni a londoniakat. A jó eredmény kell hogy végig a szemünk előtt lebegjen, mert sok pontot már nem veszthetünk, ha oda akarunk érni az első négybe, noha én még a dobogóról sem tettem le” – mondta a liverpooli csapatkapitány.

„Ebben a szezonban többször is előfordult, hogy kikaptunk, ráadásul nem küzdöttünk eléggé, de az utóbbi mérkőzéseken ilyen nem esett meg velünk. Az előző hat meccs miatt semmiféle kritika nem érhet minket.”

Az Arsenal vereségei igen megviselték a csapat menedzserét, Arsene Wengert, de Rafael Benítez szerint ezen nincs semmi csodálnivaló.

„Túl sok menedzsert nem ismerek, aki játszi könnyedséggel túl tudna lépni a vereségen. Nem lehetsz jó menedzser, ha boldog vagy, amikor vesztesz. Márpedig Wenger nagyon jó menedzser” – védte meg kollégáját a Vörösök spanyol mestere.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu