Gera Zoltán csapattársa lesz Anelka

Szerző: SHLétrehozva: 2013. július 4. 17:05
A Sky Sport saját forrására hivatkozva azt állítja, hogy Nicolas Anelka, a kínai Sanghaj Senhua francia csatára kétéves szerződést készül kötni a West Bromwich Albion csapatával, amelyben a magyar Gera Zoltán is játszik. A hírek szerint éppen most végzik rajta a kötelező orvosi vizsgálatokat.


 

Nicolas Anelka a Chelsea csapatát hagyta ott 2011 januárjában a kínai Sanghaj Senhua kedvéért, majd idén kölcsönben a Juventus csapatában játszott.

A Sky Sports értesülései szerint az angol West Bromwich Albion két éves szerződést szeretne kötni a 34 éves francia csatárral, aki 2008-ban már dolgozott együtt a birminghami csapat mostani menedzserével, Steve Clarke-kal, aki akkor a Chelsea segédedzője volt.

A WBA csapatában idén járt le a magyar válogatott középpályás, Gera Zoltán szerződése, de a játékos elmondta, a vezetők már jelezték felé, hogy továbbra is igényt tartanak a szolgálataira, így jövőre csapattársak lehetnek Anelkával.

Nicolas Anelka pályafutása során eddig tíz csapatban futballozott, a West Bromwich Albion lehet ezek közül a hatodik Premier League-csapat az Arsenal, Liverpool, a Manchester City, a Bolton Wanderers és a Chelsea után.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu