Edzőváltás Kecskeméten!

Szerző: shLétrehozva: 2010. április 8. 18:24
Új vezetőedzője van a KTE-Ereco labdarúgócsapatának, csütörtöktől Csertői Aurél helyett Urbányi István irányítja a csapat szakmai munkáját - jelentette be a kecskeméti klub hivatalos honlapján.


A KTE Labdarúgó Kft. tulajdonosai nem elégedettek azzal az eredménnyel, amit a csapat a tavaszi bajnoki fordulókban elért, ezért kedden a vezetőedzővel közösen értékelték a tapasztalataikat. Ezt követően született meg a döntés, amelynek értelmében a klub és Csertői Aurél vezetőedző közös megegyezéssel felbontotta a szakember szerződését.

A KTE-Ereco új vezetőedzője Urbányi István, szerződése 2011. június 30-ig szól. Segítője Czéh László, Erdei Sándor és Visinka Ede marad. Urbányi István már csütörtök délután edzést tart a csapatnak.

Urbányi edzői munkáját a Tatabánya NB I-es csapatánál kezdte 2000-ben, majd dolgozott az NB II-ben, valamint utánpótlásedzőként is. Újpestre az utánpótlásakadémia vezetőjeként szerződött, hogy hamarosan már az NB I-es felnőttcsapatot irányítsa. Legutóbb a Maldív Szigetek válogatottjának volt a vezetőedzője. UEFA “Pro” licence van.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu