Derbi Torinóban, de mi lesz a Romával?

Szerző: SHLétrehozva: 2013. szeptember 27. 19:27
A Roma egyedüli csapataként százszázalékos a Serie A 6. fordulója előtt, és csak találgatni lehet, hogy mikor fogy el a szufla Garcia legényeiből. A riválisok sem pitik, még az Inter, a Napoli és a címvédő Juventus sem kapott ki – mindhárom együttes idegenben igyekszik megőrizni veretlenségét, a Zebrák például a városi rivális Torino vendégeként.


 

Rangadónak híján leszünk a hétvégi fordulóban, derbinek azonban nem; a szebb napokat látott Torino tesz kósza kísérletet arra, hogy megtörje a város és csizmaország egyeduralkodójának, a bajnok Juventusnak az uralmát. És hogy kitől tart Andrea Barzagli az ellenféltől?

„Minden kétséget kizáróan Cercitől. Nagyon jól megy neki a játék, a gyorsasága nem egy védőnek gondot okozott már. Úgy általánosságban elmondható, hogy a Torinónak nagyon erős a kontrajátéka, nem szabad túl nagy területet hagyni nekik.”

Barzagli továbbá abban látja a győzelem kulcsát, hogy melyik együttes nyeri meg az egyéni párharcokat. Ha azokban a riválisa fölé tud nőni a Juventus, akkor a bekk nem hinné, hogy pontokat hagynak az Olimpicóban – ott, ahol évekig a Zebrák is játszottak, míg fel nem húzták az új stadiont.

A kihívó Napoli nem lehet büszke hétközi teljesítményére, otthon az ellen a Sassuolo ellen hullajtott el két pontot, amely egy hete 7-0-ra kikapott az Intertől. Marek Hamsík szerint nem szabad fennakadni azon, hogy a csapat el-elszúr néhány meccset, és a szakvezető, Rafael Benítez sem esik kétségbe:

„Nagyon bízunk a keretben, senki sem lett rosszabb játékos attól, hogy nem sikerült legyőzni a Sassuolót. Nem nyerhetjük meg az összes meccsünket, ettől függetlenül minden találkozón ez a célunk, így a Genoa ellen is ez lesz.”

A fővárosban vélhetően hasonlóképp gondolkodnak, csakhogy a Roma – egyedüliként az olasz élvonalban – még hibátlan, és közvetlen riválisaival ellentétben otthon szerepel, a Bolognát látja vendégül.

A Giallorossók már a mostani rajttal történelmet írtak, de a vezetőedző, Rudi Garcia figyelmeztetett: nem most, hanem az idény végén kell nagyot alkotni – no, persze a kettőt nem kell (és nem is lehet) feltétlenül elválasztani egymástól.

A Milannál az okozza a legnagyobb fejfájást, hogy az első számú gólfelelős, Mario Balotelli eltiltását tölti, márpedig Alessandro Matri vagy Robinho egyáltalán nem villog annyira a kapu előtt.

Az előző kiírás bronzérmese hétközben alaposan kihajtotta magát, hiszen 1-3-ról, az utolsó percekben mentettek pontot – igaz, az egyenlítés értékét csökkenti, hogy csupán a kiesés elől menekülő, még nyeretlen Bologna volt a vendéglátó.

A Rossonerók legsebezhetőbb csapatrésze kétségkívül a védelem, annak is a közepe, Philippe Mexes és Christian Zapata párosánál szerepeltek már hatékonyabb játékosok is a posztjukon Milánóban.

A Fiorentinának szintén össze kell kapnia magát, hiszen csütörtökön elvesztette a veretlenségét az Inter ellen, a Nerazzurrók pedig elkezdhetnek ábrándozni arról, hogy odaérnek a dobogóra, és ismét szerepelhetnek a Bajnokok Ligájában. Walter Mazzarrit alaposan meglepte az erős szezonrajt.

„Még van hova javulnunk, de elismerem: néhány hete még nem gondoltam volna, hogy ennyire megy majd nekünk a játék. Legutóbb a Fiorentina ellen is nagyot küzdöttünk, és némileg a szerencse is mellénk állt, de az is kell ehhez a játékhoz. Bajnoki címről nem beszélnék, inkább csak arra figyeljünk, hogy minél több meccset behúzzunk – aztán majd meglátjuk.”

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:

Juventus: Buffon - Barzagli, Bonucci, Chiellini - Lichtsteiner, Pogba, Pirlo, Vidal, Peluso - Tévez, Vucsinics.

Napoli: Reina - Mesto, Britos, Albiol, Armero - Behrami, Dzemaili - Callejón, Hamsík, Insigne - Higuaín.

Roma: De Sanctis - Dodo, Benatia, Castán, Balzaretti - Strootman, De Rossi, Florenzi - Ljajics, Borriello, Totti.

Milan: Abbiati - Abate, Zapata, Mexes, Constant - Poli, De Jong, Muntari - Emanuelson - Matri, Robinho.

Fiorentina: Neto - Tomovics, Rodríguez, Szavics, Pasqual - Aquilani, Ambrosini, Borja Valero - Joaquín, Fernández - Rossi.

Inter: Handanovic - Campagnaro, Ranocchia, J. Jesus - Jonathan, Kovacic, Cambiasso, Taider, Nagatomo - Álvarez, Icardi.

Lazio: Marchetti - Cavanda, Ciani, Dias, Pereirinha - Candreva, González, Ledesma, Hernandes, Ederson - Floccari.

 

SERIE A, 6. FORDULÓ:
Szombat
Genoa-Napoli 18:00 óra
Milan-Sampdoria 20:45
Vasárnap
Atalanta-Udinese 15:00
Cagliari-Inter
Catania-Chievo
Hellas Verona-Livorno
Sassuolo-Lazio
Torino-Juventus
Roma-Bologna 20:45
Hétfő
Fiorentina-Parma 20:45 óra

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. AS Roma 5 5 0 0 12:1 11 15
2. Inter 5 4 1 0 15:2 13 13
3. SSC Napoli 5 4 1 0 12:4 8 13
4. Juventus 5 4 1 0 10:4 6 13
5. ACF Fiorentina 5 3 1 1 11:6 5 10
6. Lazio Roma 5 3 0 2 9:8 1 9
7. AS Livorno 5 2 2 1 7:4 3 8
8. Torino FC 5 2 2 1 8:7 1 8
9. Udinese Calcio 5 2 1 2 7:6 1 7
10. Hellas Verona 5 2 1 2 7:8 -1 7
11. Cagliari Calcio 5 1 3 1 7:8 -1 6
12. AC Milan 5 1 2 2 10:10 0 5
13. Parma FC 5 1 2 2 6:9 -3 5
14. Genoa CFC 5 1 1 3 5:8 -3 4
15. Chievo Verona 5 1 1 3 5:10 -5 4
16. Bologna FC 5 0 3 2 7:11 -4 3
17. Atalanta Bergamo 5 1 0 4 6:10 -4 3
18. Sampdoria 5 0 2 3 4:10 -6 2
19. Calcio Catania 5 0 1 4 2:10 -8 1
20. Sassuolo Calcio 5 0 1 4 2:16 -14 1
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu