"A következő napokban kielemzem, milyen lehetőségeim vannak, szerencsére ezt nyugodt környezetben tehetem meg, a vakációm alatt. Aztán döntök. Ami biztos: külföldre megyek, más olasz csapat mezét nem tudnám viselni. Az én helyzetem más, mint Drogbáé, hiszen ő már többször váltott, több futballkulturába is belekóstolt. Nálam nincs kizáró ok, nem a BL a fontos, és nem csinálok rangsort a bajnokságok között. Az lesz, amit leglobbnak látok" - nyilatkozta Del Piero, aki elmondta, a most megnyert Scudetto az egyik legszebb emléke lesz, de a legnagyobb elismerés látni a szurkolók lelkesedését.
Egy jellemző idézet: "Ha két meccset újrajátszhatnék, melyik lenne az a kettő? Mindegyik. Nagyon sok győzelmet éltem át, nagyon sok élményt kaptam, fantasztikus volt, úgy érzem, teljesebbé váltam."
Hozzátette, jó kezekben hagyja a csapatot, amely Buffon, Chiellini, Marchisio és Pirlo révén tele van karizmatikus egyéniségekkel. Nem bánkódik amiatt, hogy nem vonultatják vissza a mezét: "így legalább a álmodhatnak arról a fiatal játékosok, hogy egyszer magukra ölthetik." Azzal zárt, mostmég egyáltalán nem foglalja le a gondolatait, hogy mi lesz vele a sportpályafutása után, egyelőre fel sem merült benne, hogy sportvezetőként folytassa.
Del Piero: Külföldre igazolok
Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 25. 15:05
Sajtótájékoztatón reagált a jövőjével kapcsolatos találgatásokra Alessandro Del Piero, a Juve legendája, akinek június végén jár le a szerződése a csapatnál, amely nem hosszabbít vele. Elmondta, Itálián kívül bármilyen bajnokság szóba jöhet, a nyaralás alatt határoz majd. Nem bánja, hogy nem vonultatják vissza a tízes mezét.
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS