Csányi: 2020-ig két világverseny a cél

Szerző: MTILétrehozva: 2011. május 17. 13:23
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint a válogatottnak 2020-ig legalább két nagy tornára el kell jutnia ahhoz, hogy a sportág a terveknek megfelelően fejlődjön.


Az MLSZ telki edzőközpontjában tartott keddi küldöttközgyűlésen Csányi elmondta: arra is nagy szükség van, hogy a klubcsapatok a jövőben évről évre bejárják azt az utat, amelyet korábban a Ferencváros és a Debrecen, azaz rendszeres szereplői legyenek az európai kupáknak. Az elnök szerint ezek elengedhetetlen feltételei annak, hogy 2018-ra az átlagnézőszám a mostani 2800-ról nyolcezerre emelkedjen, valamint hogy az igazolt futballisták számát megduplázzák.

Csányi Sándor a 2010-es év elejétől induló értékeléssel kezdte előadását. Kiemelte a sikeres futsal Európa-bajnokság rendezését, a Spanyol Labdarúgó Szövetséggel kötött együttműködési megállapodást (az MLSZ további két hasonlót tervez még a jövőben), méltatta Kassai Viktort, akit a világ ötödik legjobb játékvezetőjének tart, valamint nagy sikernek nevezte, hogy Magyarország rendezheti a 2012-es FIFA-kongresszust.

Az elnök hozzátette: az egyik legfontosabb esemény a Magyar Labdarúgás Fóruma volt, amelyet várhatóan többször is megrendeznek majd a jövőben, valamint várhatóan továbbfejlesztik a telki edzőközpontot is, amelyet újabb pályákkal szeretnének bővíteni. Komoly hiánypótlásnak nevezte, hogy Grosics Gyula és Buzánszky Jenő is megkapta a Nemzet Sportolója elismerést.

Csányi szerint a nemzeti válogatott szereplését Egervári Sándor irányítása alatt a hollandok elleni hazai mérkőzést (0-4) kivéve összességében sikeresnek lehet nevezni, igaz, a gárda most visszaesett a FIFA-világranglistán (jelenleg az 52.), így ezen javítani kell. Hozzáfűzte: az elvárás továbbra is az, hogy a következő világbajnoki selejtezők sorsolásakor a harmadik kalapba kerüljön az együttes.

A Puskás Ferenc Stadion jövőjével kapcsolatban az MLSZ-elnök elmondta: várhatóan már ebben az évben kiírják a pályázatot. Jelenleg két megoldás tűnik lehetségesnek: vagy a jelenlegi stadionon belül épül meg, vagy a mostani helyett - lebontva a jelenlegit - lesz egy új.

A jövőben változatlanul kiemelt szerepet szánnak a Nyilasi Tibor és Both József által irányított Bozsik-programnak, valamint a női futballt is fejleszteni kellene - jelezte Csányi.

A magyar klubfutballal kapcsolatban elmondta: fontos a biztonság, így szeretné, ha hamarosan eltűnnének a stadionból a kerítések, valamint támogatja a szurkolói kártya bevezetését minden egyesületnél.

A 2010-es évben az MLSZ 115 millió forintos veszteséggel zárt. Amint azt Csányi Sándor elmondta, ezzel előzetesen számoltak is. Szerinte az MLSZ korszerűsítéssel hamarosan egy professzionálisan működő vállalat lehet.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu