CR7 vagy Messi nélkül lesz nehezebb?

Létrehozva: 2013. november 29. 17:47
Carlo Ancelotti pénteki megerősítésével nyilvánvaló, hogy Cristiano Ronaldo sem lép pályára Lionel Messi mellett a La Liga 15. fordulójában. Vajon a portugál vagy az argentin nélkül lesz nehezebb? A párosítások alapján úgy tűnik, hogy a Real Madridnak, mivel a Barcelona a 2012-es formáját idéző Bilbao otthonába látogat.


REAL MADRID-VALLADOLID - szombat 20:00 óra

Franck Ribéry és Lionel Messi kidőlése után mintha törvényszerű lett volna, hogy az Aranylabda harmadik nagy esélyesével, Cristiano Ronaldóval is történnie kell valaminek. A portugál a nehéznek indult Almeríai kirándulás második félidejében kért cserét, mint kiderült, kisebb combsérülést szenvedett és elővigyázatosságból hozták le.

„Ronaldo teljesen felépült. Beszállt az edzésbe, de nem érezte magát százszázalékosnak, ezért úgy döntöttem, nem kockáztatom meg a játékát. Ángel Di María játszik helyette a Valladolid ellen” – nyilatkozta Carlo Ancelotti.

Az olasz szakember úgy hírlik, összevitatkozott Sergio Ramosszal a játékos szerdai kiállítása után, de a szakvezető szerint nem kell hatalmas dolgokra gondolni. „Nincs problémám Sergióval, és neki sincs velem. Csak azt mondtam neki, hogy máskor figyeljen, mi történik mögötte. Taktikai megbeszélés volt. 65 millió euróért eladnánk-e Ramost? Nem. A világ egyik legjobb középhátvédje, és szükségünk van rá. Minőségi és tapasztalt játékos."

Ancelotti Fábio Coentraóra is kitért, aki nyáron kis híján a Manchester Unitednél kötött ki, most pedig a Chelsea érdeklődik iránta. „Coentrao nem távozik Madridból a télen. Nyáron arra kért minket, hogy engedjük el, mi pedig azt mondtuk neki, hogy azt szeretnénk, ha maradna. Azóta nem kérte, hogy eligazolhasson.”

A főszerep Ronaldo hiányában ismét Gareth Bale-en lesz, aki a sok kritika és sérülés után mostanra kiváló formába lendült, az utolsó hat mérkőzésén ötször talált be, így az utolsó kettőn. Ezúttal is kezdő lesz.

A Valladolid nem a legjobbkor érkezik, négy forduló óta nyeretlen és egy pontra van a kiesőhelyektől. A múlt sem mellette szól, 2005 óta nem szerzett pontot a Bernabéuban. Három játékosát nélkülözi, ebből kettő meghatározó.

A Real Madrid várható kezdőcsapata: López - Carvajal, Pepe, Ramos, Marcelo - Illaramendi, Alonso, Modric - Bale, Benzema, Jesé.

ATHLETIC BILBAO-BARCELONA - vasárnap 21:00 óra

A Bilbao egy kilógó szezon után ismét kezdi az  csapatot idézni, amely Király-kupa- és Európa-liga-döntőben szerepelt 2012 tavaszán. Fernando Llorente és Javier Martínez már a múlt, Helyettük Iker Muniaín, Aritz Aduriz, Benat Extebarria, Markel Susaeta és Andoni Iraola az új vezéregyéniségek, még inkább a csapategység.

Az új San Mamés legalább olyan félelmetes várnak tűnik, mint a régi, hiszen 5-2-0-s mérleggel, tehát veretlenül és 14-7-es gólaránnyal áll, így a Barcelona felkötheti a gatyaszárat, főleg a keddi, kínos amszterdami vereség nyomán.

Lionel Messivel még mindig tele van a sajtó, pedig nagyjából három hete pályára sem léépett combsérülése miatt. Mint korábban kiderült, egy elsőre igencsak vészesnek hangzó, nagyjából hatcentiméteres szakadás van a lábában, és semmiképpen sem térhet vissza idő előtt, tehát a január 5-i Elche elleni találkozó a célpont.

A katalánoknak épp elég baj lenne az ő kiválása, de az elmúlt hetekben csak szaporodtak a hiányzók. Victor Valdés a spanyol válogatott afrikai túráján dőlt ki hosszabb időre, így Pintónak kell beszállni. Adriano, Jordi Alba, Dani Alves minden valószínűség szerint kimarad, Sergio Busquets és Alexis Sánchez viszont visszatér.

„Fontos játékosok, akik bizony hiányoznak, de nem ezért kaptunk ki kedden. Egyszerűen nem tettünk eleget a sikerért – tekintett vissza a váratlan, igaz kevésbé fájó 2-1-es zakóra a kisebb sérülésből felépült Xavi Hernández. - Agresszivitásra és komoly tempóra van szükségünk az elejétől, mert a San Mamésban sohasem egyszerű."

A Barcelona várható kezdőcsapata: Pinto - Montoya, Puyol, Piqué, Bartra - Roberto, Busquets, Iniesta - Sánchez, Fabregas, Neymar.

LA LIGA, 15. FORDULÓ:

péntek:

Getafe-Levante - 20:00 óra
Villarreal-Málaga - 20:30 óra

szombat:

Elche-Atlético MAdrid - 16:00 óra
Celta Vigo-Almería - 18:00 óra
Real Madrid-Valladolid - 20:00 óra
Espanyol-Real Sociedad - 22:00 óra

vasárnap:

Betis-Rayo Vallecano - 12:00 óra
Granada-Sevilla - 17:00 óra
Valencia-Osasuna - 19:00 óra
Athletic Bilbao-Barcelona - 21:00 óra

hétfő:

Levante-Elche - 21:00 óra

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Barcelona 14 13 1 0 42-8 40
2. Atletico Madrid 14 12 1 1 38-9 37
3. Real Madrid 14 11 1 2 40-17 34
4. Villarreal 14 8 3 3 24-13 27
5. Athletic Bilbao 14 8 2 4 22-19 26
6. Real Sociedad 14 5 5 4 23-20 20
7. Getafe 14 6 2 6 17-21 20
8. Sevilla 14 5 4 5 27-26 19
9. Espanyol 14 5 3 6 17-19 18
10. Elche 14 4 5 5 15-18 17
11. Valencia 14 5 2 7 18-23 17
12. Granada 14 5 2 7 11-17 17
13. Levante 14 4 5 5 13-20 17
14. Malaga 14 3 4 7 16-21 13
15. Osasuna 14 4 1 9 11-22 13
16. Celta Vigo 14 3 3 8 17-22 12
17. Valladolid 14 2 6 6 16-21 12
18. Almeria 14 3 3 8 15-29 12
19. Vallecano 14 4 0 10 13-34 12
20. Betis 14 2 3 9 12-28 9
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu