Botrány: Falcao 2 évet letagadott?

Szerző: SHLétrehozva: 2013. július 23. 12:30
Több kolumbiai dokumentum is azt igazolja, hogy Radamel Falcao, a nyáron 60 millió euró fejében az Atlético Madridtól a dúsgazdag AS Monaco csapatába igazoló csatár valójában nem is 27 éves, hanem két esztendővel idősebb.


 

A futball történetének hetedik legnagyobb összegű igazolásának, a kolumbiai Radamel Falcaónak nagy valószínűség szerint magyarázkodnia kell az új munkaadójának, ugyanis míg az Európai Labdarúgó Szövetség (FIFA) nyilvántartásában 27 éves, újonnan előkerült kolumbiai hivatalos papírok szerint már 29.

A Noticias Unos kolumbiai hírügynökség ugyanis előásta a játékos általános iskolai papírjait, melyeken Radamel Falcao neve mellett 1984. február 10-e van feltüntetve születési dátumként, az európai iratokban azonban már 1986 szerepel.

További dokumentumok szerint a játékos öt éves korában elkezdte az iskola előtti képzést, ezt az intézményt azonban 1991-ben bezárták Kolumbiában, tehát ha 1986-ban született volna, akkor ezt semmiképpen nem végezhette volna el.

Falcao édesapja a zavaros kolumbiai iskolai nyilvántartást hibáztatja, és kijelentette, hogy a fia márpedig 1986-ban született. Az újságírók megkérdezték a játékos nagymamáját is, aki viszont nem emlékezett a pontos évre.

Mindez talán nem is lenne olyan fontos, ha a játékosért nem adott volna most nyáron az AS Monaco 60 millió eurót az Atlético Madridnak, és nem kötött volna vele ötéves szerződést. Így ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy 27 vagy 29.

SPANYOLUL TUDÓKNAK AJÁNLOTT:

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu