Boateng visszatérne a Bundesligába

Szerző: SHLétrehozva: 2013. augusztus 5. 19:42
Kevin-Prince Boateng, a Milan középpályása nem zárja ki a lehetőségét, hogy előbb-utóbb visszatér a Bundesligába – esetleg a Borussia Dortmundba?


 

Boateng a Herthában nevelkedett, majd a Tottenham játékosaként kölcsönben a Borussia Dortmundnál is szerepelt – nem csoda, hogy a későbbiekben még játszana a német élvonalban.

„A Bundesliga mindig is érdekelni fog. Ebben a pillanatban azonban a Milan piros-fekete szerelését viselem” – nyilatkozta az Eurosportnak.

„(A BVB edzője, Jürgen) Klopp még mindig nagyon elfoglalt az előszezon miatt, nincs sok ideje, és én is így vagyok ezzel, de folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Ez nem is fog változni, elvégre barátok vagyunk.”

A 26 esztendős játékos hozzátette, a Bundesliga már csak azért is csábító, mert színvonalban nemigen akad párja a világon, amit a Dortmund-Bayern párbaj is bizonyított a Bajnokok Ligája fináléjában.

„Ez a két csapat jutott a döntőbe, mi sem természetesebb tehát, hogy most ők a viszonyítási pont. A Szuperkupa-meccsen erről újra megbizonyosodhattunk, hatalmas sebességgel futballoztak. Még a Barcelonának és a Real Madridnak is javulnia kell.”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu