Bemutatták a Kaposvár edzőjét

Szerző: MTILétrehozva: 2014. január 7. 19:08
Nehéz, de nem megoldhatatlan feladatra vállalkozott saját bevallása szerint Selymes Tibor, a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó Kaposvári Rákóczi klub új vezetőedzője, akit kedden mutattak be a sajtó képviselőinek.


Az erdélyi születésű, játékosként 46-szoros román válogatott szakemberrel féléves szerződést kötött a tabella utolsó helyén álló somogyi klub, amelynek vezetése a múlt héten kezdeményezte a szerződésbontást az eddig trénerrel, Prukner Lászlóval. A fő cél, hogy az együttes bennmaradjon az élvonalban. Selymes Tibor a szakmai stábjának tagjait is megnevezte: másodedzőként Barna László, kapusedzőként Gendur László, erőnléti edzőként pedig Marius Marinau segíti majd a munkáját.

"Nehéz feladatra vállalkoztam, de nem megoldhatatlanra - fogalmazott az új vezetőedző. "Kétszer is elutazunk edzőtáborozni, és a tervek szerint a játékosállományt is sikerül majd megerősítenünk. Azt sajnálom, hogy a szezon tavaszi részében csak 13 mérkőzést játszunk, és nyolc pont a hátrány, amit biztosan le kell dolgoznunk" - tette hozzá.

A kaposváriak ügyvezető elnöke, Illés János elmondta: a játékoskeretben komoly változások várhatók, de egyelőre csak az biztos, hogy több lesz a távozó, mint az érkező.

Edzőváltások az NB I mostani idényében:
október 23. - Újpest: Marc Leliévre (belga) és Kozma István helyett Nebojsa Vignjevic (szerb)
december 1./18. - Ferencváros: Ricardo Moniz (holland) helyett két mérkőzésre Máté Csaba, majd Thomas Doll (német)
december 19. - Győri ETO: Pintér Attila helyett ?
január 7. - Kaposvári Rákóczi: Prukner László helyett Selymes Tibor

Címkék: Kaposvár
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu