„Balotelli a Chelsea-ben? Ugyan már!"

Létrehozva: 2013. október 30. 17:01
Megerősítette korábbi kijelentéseit Adriano Galliani, a Milan alelnöke, miszerint Mario Balotelli nem távozik az együttestől, így a Chelsea-ről szóló pletykának sincs valós alapja. Massimiliano Allegriről is szót ejtett.


„Mario Balotelli nem hagyja el a Milant – hangsúlyozta az elöljáró újságírók előtt. – Sőt, hosszú éveken át marad majd velünk, mert ő a mi csillagunk. Hosszú távú szerződés köti hozzánk, amelyet ki fog majd tölteni."

Ennyit tudott hozzáfűzni azokhoz a pletykákhoz, amelyek szerint a csatár ismét José Mourinho kezei alatt dolgozhat, annak ellenére, hogy annak idején az Internél nem volt éppenséggel kiegyensúlyozott a munkakapcsolatuk.

A másik slágertémában sem tudott izgalmas fejleményekkel szolgálni: „Massimiliano Allegri marad az edző, az idény végén felmérjük, hogyan teljesített a csapat és a lehetőségeinket ekkor kezdjük majd el vizsgálni."

Galliani szándékai az edzővel azután válhatnak érthetővé, miután megemlítette név szerint a játékosok felelősségét: „Külön beszéltem Riccardo Montolivóval és közöltem vele, hogy csapatkapitányként többet várok tőle. Nem voltam elégedett Valter Birsával sem és csak remélem, hogy a hétvégéken is olyan jól teljesít majd, mint az edzéseken."

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu