Akár a Barca is érkezhet Telkibe

Szerző: MTILétrehozva: 2012. július 4. 15:06
Kubala László, az FC Barcelona 85 éve született, tíz éve elhunyt legendás magyar labdarúgója emlékének szentelik a szervezők az idei, második alkalommal sorra kerülő FociFesztivált, amely szeptember elsején a tavalyinál is változatosabb programmal várja Telkiben az érdeklődőket.


 

Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Szabó László főszervező elmondta, hogy a 9-től 20 óráig tartó fociünnep csúcspontjaként 18 órakor kezdődik majd a Kubala László Kupa, melynek egyik résztvevője biztosan a magyar öregfiúk-válogatott lesz.

Amint azt jelezte, nagyon közel kerültek már a megállapodáshoz a másik csapattal, ám a szerződésre még nem került rá az aláírás. Szabó mindehhez hozzátette, hogy olyan együttest szeretnének vendégül látni, amelynek tagjai kötődnek valamilyen formában Kubalához. A sajtóeseményen később kiderült, hogy a szervezők a FC Barcelonával folytatnak előrehaladott tárgyalásokat.

Az idei fesztiválnak ismét "Mindenki labdába rúg" a mottója, és a rendezők bíznak benne, hogy újra komoly érdeklődés kíséri majd a helyszínen az eseményt. Tavaly ugyanis több mint kétezren látogattak ki a Telki edzőközpontba. A labdarúgás népszerűsítésére életre hívott, nyárzáró rendezvényen a futball valamennyi szakága helyet kap. A futsal férfi, női és korosztályos válogatottakkal képviselteti majd magát, a strandlabdarúgók és a lábteniszezők ugyancsak a legjobbakkal lesznek jelen a fesztiválon. Mindezek mellett a magyar csocsó- és gombfociszövetség (szektorlabda) is vállalta a részvételt.

Nem marad ki a programból a SZÚR, a színész-újságíró derbi sem, ugyanakkor újdonság lesz az irodalmi sátor, ahol hazai írók beszélnek majd futballról, arról, miért szeretik vagy éppen nem szeretik ezt a játékot.

Kukorelly Endre, a magyar íróválogatott alapítója a sajtótájékoztatón megemlítette, hogy gyerekkora szórakozása a foci volt esténként, de beszélt arról is, hogy az írócsapat az 1990-es évek elejétől több felé járt a világban, és szép sikereket ért el. Kőrösi Zoltán azt emelte ki, hogy halálosan komolyan veszik a futballt, és a színészeket rendszeresen fölényesen legyőzik.

Újdonság lesz idén a fesztiválon az egyetemi Bajnokok Ligája, melynek keretében nyolc felsőoktatási intézmény bajnokai mérkőznek meg egymással. A programot színesítik a nagy külföldi egyesületek szurkolói klubjainak BL-döntőket (Juventus-Real Madrid, FC Barcelona-Arsenal, Manchester United-Bayern München, AC Milan-Liverpool) idéző 2x20 perces kispályás meccsei is.

Címkék: mamadou_sakho
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu