A királyiak voltak azok, akik ajánlatát szintén elfogadta a múlt héten a Santos a szupertehetségért, és hiába licitáltak rá a katalánokra 28 helyett 35 millió eurót ajánlva a braziloknak és 7 helyett 11-et a játékosnak, pórul jártak.
Neymar korábbi nyilatkozatainak megfelelően a számára szimpatikusabb csapat mellett döntött és a nyártól a Barca labdarúgója lesz. A fővárosiak most reagáltak először a döntésre, de egyetlen kemény szó nem hangzott el.
„A Barcelonát választotta, ezt el kell fogadnunk, mást erre nehéz mondani" – jelentette ki Miguel Pardeza a Canal+ kérdésére, majd hozátette, hogy nyaktáji gerincfájdalmak miatt maradt ki Cristiano Ronaldo a Real Sociedad elleni vasárnapi bajnokin, amelyet végig vezetett az együttes, de a hosszabbításban mégis 3-3 lett a vége.