A Man. City Guardiolához fordul?

Létrehozva: 2014. november 8. 22:02
Manuel Pellegrinitől várja az áttörést a Manchester City labdarúgócsapata, de a keddi kudarcot követően újra a piac felé kacsintgathat a vezetőség, és előkerülhet Josep Guardiola neve a The Mirror szerint.


A Kékek átigazolásokért felelős vezetői, Ferran Soriano és Txiki Begiristain tökéletesen ismeri a Barcelona korábbi vezetőedzőjét, hiszen egy klubnál dolgoztak, és korábban már próbálták behálózni.

A brit bulvárlap szerint amennyiben Pellegrinivel sem sikerül áttörni a gátat, amelyet a BL jelent, márpedig jelen állás szerint a csoportból való továbbjutás is bravúr lenne, akkor újra kopogtatnak az ajtón.

Nem teljesen alaptalan a terv, hiszen a Bayern Münchennél sem végtelen a türelem a trénerrel szemben, főleg a tavaszi, Real Madrid elleni súlyos vereség után. De a BL megnyerése is ráveheti Guardiolát arra, hogy egy új kihívást keressen magának, márpedig a City és a Premier League a lehető legnagyobb lenne.

Egy belsős forrás az alábbiakat mondta a The Mirrornak: "Txiki és Ferran kiváló kapcsolatot ápol vele, és hisznek abban, hogy egy napon a City edzője lesz. Most nyilván utópiának tűnik, hogy élő szerződése van a Bayern Münchennél, de várjuk meg a következő nyarat, könnyedén nagyot fordulhat a világ."

Van egy tipped? Fogadj ITT!

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu