„A Madridnak nem hiányzik Özil”

Szerző: SHLétrehozva: 2013. szeptember 24. 19:02
Carlo Ancelotti még most sem bánta meg, hogy a Real Madrid túladott Mesut Özilen, egyúttal hozzátette, a témáról amúgy sem szeret beszélni. Az olasz szakvezető szívesebben nyilatkozott a soron következő két bajnokiról.


 

Mesut Özil fantasztikus formában futballozik új csapatában, az Arsenalban, a Real Madridnál azonban továbbra sem sírják vissza a virtuóz németet.

„Özilnek remek adottságai vannak, amit kiválóan lehet hasznosítani a támadásoknál, de a Galatasaray és a Getafe ellen nélküle futballoztunk, és nem okozott gondot a gólszerzés: tízszer voltunk eredményesek, de 15 is lehetett volna belőle.”

„Nagyon jól állunk elöl Özil nélkül is” – zárta rövidre a témát Ancelotti, majd kitért az eheti két bajnokira az Elche és az Atlético Madrid ellen.

„Nagyon óvatosnak kell lennünk (az Elche ellen), nem felejthetjük el a Villarreal elleni találkozót, amely nagyon kemény volt. Az összes csapat nagyon odateszi magát ellenünk.”

„Az Elche megnyerte a másodosztályt tavasszal, és hatalmas elszántsággal játszik majd szerdán is. (Raphael) Varane és (Fábio) Coentrao felépült, bevethetők.”

„Minden poszton hatalmas a rivalizálás, mindig azt fogom játszatni, aki az adott pillanatban többet segíthet nekünk. Szombaton egyébként már Marcelo is hadra fogható lesz.”

Természetesen Ancelotti is már főként a szombati madridi derbire készül, nem lebecsülve a parádés formában futballozó városi riválist.

„Az Atlético nagyon jól játszik. A Szuperkupában is remekül teljesített, még jobban meglepett engem, mint a Barcelona. Az edzőjük, Diego Simeone rengeteg erőt sugároz játékosainak, megadjuk nekik a kellő tiszteletet.”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu