A Lyon tárt karokkal várja Maloudát

Létrehozva: 2012. szeptember 8. 18:37
Két korábbi játékosát készül hazacsábítani a Lyon, amely szívesen látja Florent Maloudát és Jérémy Toulalant is.


Előbbi a Chelsea-nél került ki a keretből, Roberto Di Matteo nem tart rá igényt, a BL-keretbe sem nevezte és az U21-es csapathoz küldte edzésre, vagyis szerződése utolsó évében lényegében száműzetésbe került.

A 32 éves középpályás éppen a Lyont hagyta el 2007-ben a Kékek kedvéért, most pedig visszavárják a franciák korábbi kiváló játékosukat: „Az ajtó mindig nyitva áll az egykor nálunk futballozóknak" – jelentette ki az elnök.

Jean-Michel Aulas hozzátette: „Nemrégen Malouda kapcsolatba lépett az edzői stábunkkal, de szintén beszéltünk Jérémy Toulalannal, akinek Málagában vannak gondjai" – utalt a nehéz anyagi helyzetben lévő spanyolok középpályására, aki a hírek szerint társaival együtt jelentős csúszással kapja meg fizetését.

Azért az nem mellékes, hogy legalább a Bajnokok Ligájában szerepelhet a kék-fehérek színeiben, míg a Lyon hosszú évek után be kell, hogy érje az Európa-ligával, miután csak 5. helyen zárt a Ligue 1-ben.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu