A Honvéd indul az Európa-ligában

Létrehozva: 2012. május 26. 17:20
A Bp. Honvéd szerepelhet az Európa-ligában a Győr kizárásával, 4-3-as pécsi győzelmével ugyanis megőrizte negyedik helyét az NB I utolsó, 30. fordulójában. A három üldöző szintén győzött, de fabatkát sem ér vele. A Ferencváros vereséggel zárta az idényt.


(Fotó: honvedfc.hu)

A Bp. Honvéd számára pofon egyszerű volt a képlet: ha győz Pécsett, a többi eredménytől függetlenül bebocsáttatást nyer az Európa-ligába, köszönhetően a Győr kizárásának.

A fővárosiak fel tudtak nőni a feladathoz, de azt azért nem mernénk állítani, hogy könnyen ment. Hiába szereztek vezetést már az első percben, a hazaiak fordítottak, majd 3-2-re is megléptek.

A Honvédban azonban volt tartás, az utolsó félórában már újra előnyben focizott, és mivel az addig képlékeny eredmény többet már nem változott, a negyedik helyen zárt.

A pesti együttes 1995-ben végzett legutóbb ilyen előkelő helyen a tabellán, és a Győr fentebb említett büntetése miatt duplán ünnepelhet.

Amennyiben botlik, a Kecskemét léphetett volna ki ismét a nemzetközi porondra, de sima siófoki győzelme kevésnek bizonyult az üdvösséghez.

A tavalyi ezüstérmes Paks az El-ről lecsúszott, de a Ferencváros 4-2-es legyőzése a becsületére válik. Détári Lajosnak és a Fradi vezetőinek rengeteg munkája lesz abban, hogy ütőképes csapat verbuválódjon össze az Üllői úton.

Matematikailag a Diósgyőr is felléphetett volna a negyedik helyre, de a már kiesett Vasas elleni három pont végül mehet a levesbe.

LABDARÚGÓ NB I, 30. FORDULÓ:

Pécs-Bp. Honvéd 3-4

Siófok-Kecskemét 0-2

Paks-Ferencváros 4-2

Diósgyőr-Vasas 3-2

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Az El a tét az NB I záró körében
A Győr kizárásával még három csapat is eséllyel pályázik arra, hogy a labdarúgó NB I utolsó, 30. fordulójában megkaparintsa a negyedik, Európa-liga-indulást érő helyet. A Bp. Honvéd van a legkényelmesebb helyzetben, de további...
Tovább a teljes cikkhez »


 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu