A BL-arany mellé még egyet akar Drogba

Szerző: SHLétrehozva: 2013. január 19. 13:21
Csak egy évet kellett várnunk a futball egyik legegzotikusabb seregszemléjére, Arsene Wenger és a játékosmegfigyelők egyik kedvencére, ahol temérdek új tehetség kerülhet a látókörünkbe. Vb-helyszíneken, és a vb-re való tekintettel immár páratlan évben rendezik a kontinensbajnokságot, amelyen sokadszor hatalmas favorit a topligás sztárokkal felálló Elefántcsontpart. Ghána és Nigéria is odaérhet az első helyre, Algéria is bizakodik, a címvédő Zambiához, és a házigazda Dél-Afrikához hasonlóan. Egyiptom, Szenegál és Kamerun ezúttal távolmarad. Esélyek, helyszínek, program, keretek, minden, amit tudnod kell a szombat este induló viadalról!


ESÉLYLATOLGATÁS:

A-csoport: A vuvuzelával felszerelkezett közönség támogatására bizton számíthat Dél-Afrika válogatottja, de kerete nem túl veretes, sokkal inkább közepes erősségű, sokat elárul, hogy csupán öt légióst találunk a listán. Az ország legkreatívabb futballistája, Steven Pienaar lemondta a válogatottságot, így sok múlhat Tshabalala megindulásain és Mphela célzókáján. A Bafana Bafanának bárkire veszélyes kihívói vannak a csoportban, például a következő kontinenstorna házigazdája, az alvó óriás Marokkó. A Tausszi-csapatnál igazán csak a támadó szekció parádés, Belhanda, El Hamdaui, El Arabi vagy Asszaidi is aduász lehet egy-egy meccsen, a kapitány még azt is megengedte magának, hogy Taarabtot, Busszufát és Hardzsát el sem vigye magával. Még egy lebőgést nehezen viselne Marokkó futballszerető társadalma. Már most leszögezhetjük, hogy Angola és a Zöld-foki-köztársaság sem egy klasszikus pofozógép, utóbbiról annyit, hogy Kamerunt búcsúztatta a playoffban.

B-csoport: Ghána tíz Afrika-kupa-újonccal érkezett, ami rögtön megmagyarázza, miért is gondoljuk azt, hogy az A-csoporthoz hasonlóan a B jelűben is bármi megtörténhet. Ezzel együtt favoritnak számít a négyszeres bajnok, nem csak a továbbjutásra, hanem az aranyra is van esélye, ám ehhez elég sok feltételnek kell teljesülnie. André Ayew kihagyásáért még drága árat fizethetnek. Mellettük szól, hogy a középpálya masszív, és két szupertehetséget is fel tud mutatni az együttes, a Portóban pallérozódó Atsut és a Serie B egyik legjobbját, Boakyét. Arról nem is beszélve, hogy Asamoah Gyan neve garancia lehet a gólokra.

A Fekete Csillagok mindjárt a rajton beleakadnak a Mbokanival, LuaLuával, Mulumbuval és Makiadival felálló Kongói NDK-ba, amely olyan csiszolatlan gyémántokat is rejteget, akikre a többség csak ezen a tornán fog felfigyelni (Kanda, Kumbela, Mputu). Arra lehet számítani, hogy Mali középpályája sem lesz átjáróház, a védelem pedig zavarba ejtő lehet egy "4 Coulibaly-s" felállásban - különösen a riporterek számára. Niger számára a tisztes helytállás lehet a cél, csak egy Maazou-szintű játékosuk van (ő maga).

C-csoport: Ha C-csoport, akkor illő módon a címvédő Zambiával kell kezdenünk, és a fehér inggel. A 18. századi gyarmatosító kinézetű Renard kapitány babonásan ragaszkodik ehhez a ruhadarabhoz, ehhez a színhez, 10 Afrika-kupa meccsből csak egyet veszített el együttesével, azt az egyet, amelyre kék inget választott a ruhatárából... A felkészülési találkozók nem arra utalnak, hogy egy újabb rézgolyófutam következne, de tavaly már kiderült, hogy Zambia az egyik legfegyelmezettebb, legszervezettebb és legegységesebb gárda, s a keret azóta alig változott. Katongo a vezér, Mayuka jól tartja a labdát, a csapat játéka továbbra is a biztos védekezésen alapszik, egyszerű futballt játszik, erényként is felfoghatjuk, hogy tisztában van a képességeivel, a közönségszórakoztatás nem az ő műfaja. Nigériáé már inkább, Musa, Moses, Ideye, Uche és Emenike afrikai szinten félelmetes csatárkülönítményt alkot a Szuper Sasoknál, akiknél néhány régi ismerőssel, Enyeaméval és Yobóval is találkozhatunk majd. Burkina Faso névsora izgalmas, tornájára azonban Pitroipa sérülése nyomhatja rá a bélyegét. Etiópia 30 év után kvalifikálta magát ismét. "Ezért szeretem az Afrika-kupát. Ha bárkit megkérdezek, hogy mondjon nekem öt etiópiai játékost, felsülne" - nyilatkozta a napokban Arsene Wenger. Van benne valami, de ez akár erőssége is lehet az egyetlen kelet-afrikai csapatnak. Azt se felejtsük, hogy fejenként 111 ezer dollár járna a játékosoknak, ha 1962 után ismét Etiópia lenne a kontinensbajnok.

D-csoport: Az Elefántok végső győzelmén senki sem lepődne meg, bár azon sem, ha megütnék a bokájukat Dél-Afrikában. Ez sorozatban az ötödik torna, amely előtt szinte aranyérmesnek kiáltják ki a narancsmezeseket, de rendre felbuknak egy akadályban, kétszer az utolsóban, méghozzá tizenegyespárbajban. A sztárokkal teletűzdelt csapat az előző tornán úgy lett ezüstérmes, hogy gólt sem kapott, most azonban az egyik problémája az lehet, hogy kissé zavarba hozható a védelme. A másik bizonytalansági tényező, hogy a csapat produkciója általában attól függ, milyen napot fognak ki a nagy egyéniségek, Drogba, Gervinho vagy a Touré-fivérek. Bony és Lacina Traoré számára ez a kupa akár Európa legjelentősebb sztárklubjai felé is megnyithatja a kaput. Elefántcsontpart pechje, hogy a halálcsoportba sorsolták, minden bizonnyal már a továbbjutást sem adják olcsón. A két arab alakulat, Tunézia és Algéria közül különösen az utóbbi tűnik ütőképesnek, a Sivatagi Rókák arra pályáznak, hogy 1990 után ismét elhódítsák ezt a trófeát. Olyan támadó középpályásokkal, mint Budebuz, Feguli vagy Kadir, nem is tűnik ez illúziónak. Védelmük stabil lábakon áll, csatáraik nem túl ismertek, formájukra azonban nem lehet panasz. Togót sem írnánk le, csakhogy felkészülése botrányosra sikerült, a kormány beleszólt az összeállításba, s ennek következtében csak nagy nehezen lehetett rábírni az ország leghíresebb emberét, Emmanuel Adebayort arra, hogy vállalja a szereplést az Afrika-kupán.

AFRIKA KUPA 2013, A STADIONOK

JOHANNESBURG

Név: Nemzeti Stadion

Állapot: felújított (2009)

Felújítási költség: 440 millió dollár

Épült: 1986

Befogadóképesség: 94700

DURBAN

Név: Moses Mabhida Stadion

Állapot: felújított (2009)

Felújítási költség: 450 millió dollár

Épült: 2006

Befogadóképesség: 54000

PORT ELIZABETH

Név: Nelson Mandela Bay Stadion

Állapot: felújított (2009)

Felújítási költség: 270 millió dollár

Épült: 2007

Befogadóképesség: 48000

RUSTENBURG

A STADION

Név: Royal Bakofeng

Állapot: felújított (2010)

Átadták: 1999

Befogadóképesség: 42000

NELSPRUIT

Név: Mbombela

Állapot: új

Építési költség: 140 millió dollár

Átadták: 2009

Befogadóképesség: 41000

AFRIKA-KUPA, A PROGRAM
Dátum Időpont Csapat Csapat Szakasz
Jan. 19. 17:00 Dél-Afrika Zöld-foki Köztársaság
A-csoport
Jan. 19. 20:00 Angola Marokkó A-csoport
Jan. 20. 17:00 Ghána Kongói NDK B-csoport
Jan. 20. 20:00 Mali Niger B-csoport
Jan. 21. 17:00 Zambia Ethiópia C-csoport
Jan. 21. 20:00 Nigéria Burkina Faso C-csoport
Jan. 22. 17:00 Elefántcsontpart Togo D-csoport
Jan. 22. 20:00 Tunézia Algéria D-csoport
Jan. 23. 17:00 Dél-Afrika Angola A-csoport
Jan. 23. 20:00 Marokkó Zöld-foki Köztársaság A-csoport
Jan. 24. 17:00 Ghána Mali B-csoport
Jan. 24. 20:00 Niger Kongói NDK B-csoport
Jan. 25. 17:00 Zambia Nigéria C-csoport
Jan. 25. 20:00 Burkina Faso Ethiópia C-csoport
Jan. 26. 17:00 Elefántcsontpart Tunézia D-csoport
Jan. 26. 20:00 Algéria Togo D-csoport
Jan. 27. 19:00 Zöld-foki Köztársaság Angola A-csoport
Jan. 27. 19:00 Marokkó Dél-Afrika A-csoport
Jan. 28. 19:00 Kongói NDK
Mali B-csoport
Jan. 28. 19:00 Niger Ghána B-csoport
Jan. 29. 19:00 Burkina Faso Zambia C-csoport
Jan. 29. 19:00 Ethiópia Nigéria C-csoport
Jan. 30. 19:00 Algéria Elefántcsontpart D-csoport
Jan. 30. 19:00 Togo Tunézia D-csoport
Feb. 2. 17:00 B1 A2 1. negyeddöntő (1N)
Feb. 2. 20:30 A1 B2 2. negyeddöntő (2N)
Feb. 3. 17:00 D1 C2 3. negyeddöntő (3N)
Feb. 3. 20:30 C1 D2 4. negyeddöntő (4N)
Feb. 6. 17:00 2N győztese
3N győztese
1. elődöntő (1E)
Feb. 6. 20:30 1N győztese
4N győztese
2. elődöntő (2E)
Feb. 9. 20:00 1E vesztese
2E vesztese
bronzmeccs
Feb. 10. 20:00 1E győztese 2E győztese
döntő

AFRIKA KUPA 2013, A KERETEK

A-CSOPORT

DÉL-AFRIKA

Kapusok: Itumeleng Khune (Kaizer Chiefs), Senzo Meyiwa (Orlando Pirates), Wayne Sandilands (Mamelodi Sundowns)

Védők: Siboniso Gaxa (Kaizer Chiefs), Bongani Khumalo (PAOK Salonika), Tsepo Masilela (Kaizer Chiefs), Thabo Matlaba (Orlando Pirates), Anele Ngcongca (Racing Genk), Thabo Nthethe (Bloemfontein Celtic), Siyabonga Sangweni (Orlando Pirates)

Középpályások: Lerato Chabangu (Moroka Swallows), Kagisho Dikgacoi (Crystal Palace), Dean Furman (Oldham Athletic), Reneilwe Letsholonyane (Kaizer Chiefs), May Mahlangu (Helsingborg), Oupa Manyisa (Orlando Pirates), Thuso Phala (Platinum Stars), Thulani Serero (Ajax Amsterdam), Siphiwe Tshabalala (Kaizer Chiefs)

Csatárok: Lehlohonolo Majoro (Kaizer Chiefs), Katlego Mphela (Mamelodi Sundowns), Tokelo Rantie (Malmo FF), Bernard Parker (Kaizer Chiefs).

ANGOLA

Kapusok: Lamas (Petro Atletico), Landu (Recreativo Libolo), Neblu (Primeiro Agosto)

Védők: Amaro, Bastos (Primeiro Agosto), Dani Massunguna (Primeiro Agosto), Fabricio (InterClube), Lunguinha (Kabuscorp), Marco Airosa (AEL Limassol), Mingo Bille, Pirolito (mindketten InterClube), Zuela (Apoel Nicosia)

Középpályások: Dede, Gilberto (mindketten AEL Limassol), Manucho Dinis (Primeiro Agosto), Manuel (AS Aviacao), Miguel (Petro Atletico)

Csatárok: Djalma (Kasimpasa), Geraldo (Parana), Guilherme Afonso (FC Vaduz), Manucho (Real Valladolid), Mateus (Nacional), Yano (Progresso Sambizanga).

MAROKKÓ

Kapusok: Nadir Lamyaghri (Wydad Casablanca), Anas Zniti (MAS), Khalid Askiri (Raja Casablanca)

Védők: Abderahim Chakir and Younes Bekakhdar (mindketten FAR Rabat), Mehdi Benatia (Udinese), Issam El Adoua (Guimaraes), Ahmed Kantari (Stade Brest), Abdelhamid El Kaoutari (Montpellier), Zakarya Bergdich (Lens)

Középpályások: Karim El Ahmadi (Aston Villa), Adil Hermach (Al Hilal), Kamal Chafni (Stade Brest), Mehdi Namli (Moghreb Tetouan), Younes Belhanda (Montpellier), Abdelaziz Barrada (Getafe), Chahir Belghazouani (Ajaccio)

Csatárok: Oussama Assaidi (Liverpool), Adeliliah Hafidi (Raja Casablanca), Youssef Kadioui (FAR Rabat) Abderrazak Hamdallah (Olympique Safi), Youssef El Arabi (Granada), Mounir El Hamdaoui (Fiorentina), Nordin Amrabat (Galatasaray).

ZÖLD-FOKI KÖZTÁRSASÁG

Kapusok: Fock (Petro Atletico), Rilly (Mindelense), Vozinha (Progresso Sambizanga)

Védők: Carlitos (AEL Limassol), Fernando Varela (FC Vaslui), Gege (Maritimo), Guy Ramos (RKC Waalwijk), Josimar (FC Dordrecht), Nando (Chateauroux), Nivaldo (Academica Coimbra), Pecks (Gil Vicente)

Középpályások: Babanco, David Silva (mindketten Olhanense), Marco Soares (Omonia Nicosia), Odair Fortes (Stade Reims), Roni (Fola Esch), Stenio (Feirense), Toni Varela (Sparta Rotterdam)

Csatárok: Djaniny (Olhanense), Heldon (Maritimo), Julio Tavares (Dijon), Ryan Mendes (OSC Lille), Ze Luis (Sporting Braga)

B-CSOPORT

GHÁNA

Kapusok: Adam Kwarasey, Fatau Dauda and Daniel Agyei

Védők: Harrison Afful, John Paintsil, Richard Kissi Boateng, Wakasu Mubarak, John Boye, Isaac Vorsah, Jonathan Mensah, Awal Mohammed, Jerry Akaminko.

Középpályások: Anthony Annan, Derek Boateng, Rabiu Mohammed, Agyemang Badu, Solomon Asante, Albert Adomah, Christian Atsu, Kwadwo Asamoah

Csatárok: Asamoah Gyan, Richmond Boakye Yiadom and Emmanuel Clottey.

MALI

Kapusok: Soumbeyla Diakite (Stade Malien), Mamadou Samassa (Guingamp), Aly Yirango (Djoliba AC)

Védők: Adama Coulibaly (AJ Auxerre), Idrissa Coulibaly (Al Lekihwiya), Ousmane Coulibaly (Stade Brest), Salif Coulibaly (Djoliba), Fousseiny Diawara (AJ Ajaccio), Mahamadou Ndiaye (Vitoria Guimaraes), Adama Tamboura (Randers), Molla Wague (SM Caen)

Középpályások: Samba Diakite (Queens Park Rangers), Seydou Keita (Dalian Aerbin), Momo Sissoko (Paris St Germain), Samba Sow (Racing Lens), Kalilou Traore (Sochaux), Mahamane Traore (Nice), Sambou Yatabare (Bastia)

Csatárok: Cheick Tidiane Diabate (Bordeaux), Cheick Fantamady Diarra (Stade Rennes), Sigamary Diarra (AC Ajaccio), Modibo Maiga (West Ham United), Mamadou Samassa (Chievo Verona)

NIGER

Kapusok: Daouda Kassaly (Chippa United), Saminou Rabo (Sahel SC), Moussa Alzouma (AS Garde Nationale)

Védők: Mohammed Chicoto (AS Marsa), Koffi Dankowa (Esperance Zarzis), Mohamed Soumaila (Olympic Niamey), Mohamed Bachar (AS Douane), Kourouma Fatogoma (Chabab), Lucky James (AS Douane), Ismael Alassane, Kader Amadou (Olympic Niamey)

Középpályások: Karim Konaté (nincs klubja), Idrissa Laouali (Mangasport), Issiakou Koudizé (AS Garde Nationale), Babacar Talatou (AmaZulu), Williams N'Gonou (LB 07), Souleymane Sakou (Olympic Niamey), Amadou Mountari (Le Mans), Issoufou Boubacar (nincs klubja)

Csatárok: Moussa Maazou (Etoile du Sahel), Kamilou Daouda (JS Saoura), Modibo Sidibé (nincs klubja), Issoufou Danté (Wydad Fès)

KONGÓI NDK

Kapusok: Robert Kidiaba (TP Mazembe), Bakala Landu (MK), Parfait Mandanda (Charleroi)

Védők: Mpeko Issama, Thierry Kasereka (AS Vita Club), Jean Kasusula (TP Mazembe), Larrys Mabiala (Karabukspor), Chancel Mbemba (Anderlecht), Cedric Mongongu (Evian Thonon Gaillard), Landry Mulemo (Kortrijk), Herve Ndonga (TP Mazembe), Toko Nzuzi (Grasshoppers)

Középpályások: Mukuntima Kisombe (Daring Club Motembe Pembe), Cedric Makiadi (SC Freiburg), Zola Matumona (Mons-Bergen), Tresor Mputu Mabi (TP Mazembe), Youssouf Mulumbu (West Bromwich Albion), Kazadi Mutombo (AS Vita Club), Luvumbu Nzinga (SC Rojolu)

Csatárok: Patou Kabangu (TP Mazembe), Alain Kaluyituka (Al Kharitiyath), Deo Kanda (TP Mazembe), Domi Kumbela (Eintracht Braunschweig), Lomana LuaLua (Karabukspor), Buge Mania (Shark XI FC), Dieumerci Mbokani (Anderlecht), Gabriel Zakuani (Peterborough United)

C-CSOPORT

ZAMBIA:

Kapusok: Daniel Munyau (Red Arrows), Kennedy Mweene (Free State Stars), Joshua Titima (Power Dynamos)

Védők: Hichani Himoonde, Francis Kasonde (mindketten TP Mazembe), Emmanuel Mbola (FC Porto), Joseph Musonda (Lamontville Golden Arrows), Davies Nkausu (SuperSport United), Stopilla Sunzu (TP Mazembe)

Középpályások: Isaac Chansa (Henan Construction), Noah Chivuta (Free State Stars), Rainford Kalaba (TP Mazembe), Christopher Katongo (Henan Construction), Felix Katongo (Petro Atletico), Chisamba Lungu (Ural Sverdlovsk Oblast), Mukuka Mulenga (Power Dynamos), William Njobvu (Hapoel Beer Sheva), Nathan Sinkala (TP Mazembe)

Csatárok: James Chamanga (Dalian Shide), Emmanuel Mayuka (Southampton) Collins Mbesuma (Orlando Pirates), Jacob Mulenga (FC Utrecht), Jonas Sakuwaha (Al Merreikh)

NIGÉRIA:

Kapusok: Vincent Enyeama (Maccabi Tel Aviv), Austin Ejide (Hapoel Be'er Sheva), Chigozie Agbim (Enugu Rangers)

Védők: Elderson Echiejile (SC Braga), Juwon Oshaniwa (Ashdod FC), Joseph Yobo (Fenerbahce), Efe Ambrose (Celtic), Azubuike Egwuekwe (Warri Wolves), Kenneth Omeruo (ADO Den Haag), Godfrey Oboabona (Sunshine Stars)

Középpályások: John Mikel Obi (Chelsea), Nosa Igiebor (Real Betis), Ogenyi Onazi (Lazio), Obiora Nwankwo (Padova), Fegor Ogude (Valerenga), Gabriel Reuben (Kano Pillars)

Csatárok: Ahmed Musa ( CSKA Moscow), Emmanuel Emenike (Spartak Moscow), Victor Moses (Chelsea), Sunday Mba (Enugu Rangers), Ikechukwu Uche (Villarreal), Brown Ideye (Dynamo Kiev), Ejike Uzoenyi (Enugu Rangers)

BURKINA FASO:

Kapusok: Daouda Diakite (KV Turnhout), Moussa Germain Sanou (St Etienne), Adama Sawadogo (Missile)

Védők: Ibrahim Gnanou (Alania Vladikavkaz), Bakary Kone (Olympique Lyon), Paul Koulibaly (Charleroi), Saidou Mady Panandetiguiri (Valletta), Mamadou Tall (Persepolis)

Középpályások: Wilfried Balima (Sheriff Tiraspol), Charles Kabore (Olympique Marseille), Mahamadou Kere (Konyaspor), Mohamed Koffi (Petrojet), Djakaridja Kone (Dynamo Bucharest), Jonathan Pitroipa (Stades Rennes), Florent Rouamba (Sheriff Tiraspol), Bertrand Traore (ismeretlen)

Csatárok: Aristide Bance (Samsunspor), Moumouni Dagano (Al Khor), Prejuce Nakoulma (Gornik Zabrze), Issiaka Ouedraogo (FC Admira Wacker Modling), Abdou Razak Traore (Lechia Gdansk), Alain Traore (AJ Auxerre), Narcisse Yameogo (AD Camacha)

ETIÓPIA:

Kapusok: Jemal Tassew (Coffee FC), Sisay Bancha (Dedebit), Zerihun Tadelle (Saint George)

Védők: Degu Debebe, Biyadglign Eliase, Abebaw Butako, Alula Girma (mindanniyan Saint George), Seyum Tesfaye, Birhanu Bogale, Aynalem Hailu (mind Dedebit)

Középpályások: Asrat Megersa (EEPCO), Addis Hintsa, Behailu Asefa, Minyahel Teshome (mindannyian Dedebit), Yared Zinabu, Shimelese Bekele (mindannyian Saint George), Dawit Estifanose (Coffee FC), Yusuf Salah (Syrianska)

Csatárok: Saladin Said (Wadi Degla), Adane Girma, Umed Ukuri (mindkettő Saint George), Getaneh Kebede (Dedebit), Fuad Ibrahim (Minnesota Stars).

D-CSOPORT

ELEFÁNTCSONTPART:

Kapusok: Boubacar Barry (Lokeren), Badra Ali Sangare (IAFC), Daniel Yeboah (Dijon).

Védők: Soulemanye Bamba (Trabzonspor), Arthur Boka (VfB Stuttgart), Emmanuel Eboue (Galatasaray), Igor Lolo (Kuban Krasnodar), Siaka Tiene (Paris St Germain), Kolo Toure (Manchester City), Ismael Traore (Stade Brest)

Középpályások: Max Gradel (St Etienne), Abdul Razak (Manchester City), Romaric (Real Zaragoza), Didier Ya Konan (Hannover 96), Cheick Tiote (Newcastle United), Yaya Toure (Manchester City), Didier Zokora (Trabzonspor).

Csatárok: Wilfried Bony (Vitesse Arnhem), Didier Drogba (Shanghai Shenhua), Gervinho (Arsenal), Salomon Kalou (OSC Lille), Arouna Kone (Wigan Athletic), Lacina Traore (Anzhi Makhachkala).

ALGÉRIA

Kapusok: Azzeddine Doukha (USM Harrach), Rais Mbolhi (Kryla Sovetov Samara), Cedric Si Mohammed (JSM Bejaia)

Védők: Essaid Belkalem (JS Kabylie), Liassine Cadamuro (Real Sociedad), Faouzi Ghoulam (St Etienne), Rafik Halliche (Academica Coimbra), Carl Medjani (AC Ajaccio), Djamel Mesbah (AC Milan), Mehdi Mostefa (AC Ajaccio), Ali Rial (JS Kabylie)

Középpályások: Djamel Abdoun (Olympiakos), Hameur Bouazza (Real Santander), Ryad Boudebouz (Sochaux), Sofiane Feghouli (Valencia), Adlene Guedioura (Nottingham Forest), Foued Kadir (Valenciennes), Medhi Lacen (Getafe,), Khaled Lemmouchia (Club Africain), Saad Tedjar (USM Alger)

Csatárok: Yacine Bezzaz (CS Constantine), Hilal Soudani (Vitoria Guimaraes), Islam Slimani (Chabab Belouizdad), Mohamed Amine Aoudia (Entente Setif).

TUNÉZIA

Kapusok: Aymen Mathlouthi (Etoile du Sahel), Moez Ben Cherifia (Espérance de Tunis) and Farouk Ben Mustapha (Club Athlétique Bizertin)

Védők: Aymen Abdennour (Toulouse, France), Anis Boussaidi (Tavria Simferopol, Ukraine), Khalil Chammam (Espérance de Tunis, Tunisia), Chamseddine Dhaouadi (Etoile du Sahel), Walid Hichri (Espérance de Tunis), Bilel Ifa (Club Africain) and Fateh Gharbi (Club Sportif Sfaxien)

Középpályások: Haten Baratli (Club Africain), Wissem Ben Yahia (Mersin, Turkey), Wahbi Khazri (Bastia, France), Majdi Traoui (Esperance Tunis), Khaled Mouelhi (Esperance), Oussama Darragi (FC Sion, Switzerland), Zouheir Dhaouadi.

Csatárok: Fakhreddine Ben Youssef (Club Sportif Sfaxien), Saber Khelifa (Evian, France), Youssef Msakni (Lakhouya), Hamdi Harbaoui (Lokeren) and Chadi Hammami (Al Kowait).

TOGO

Kapusok: Agassa Kossi (Reims); Atsu Mawugbé (Maranatha).

Védők: Mamah Gafar (FC Dacia); Donou Kokou (Maranatha), Serge Akakpo (Zilina); Nibombé Dare (Royal Boussu); Akoriko Ouro-Sadat (Free State Stars); Mango Senah (Marseille), Djen Dakonam (Coton Sport).

Középpályások: Wome Dové (Free State Stars, South Africa); Alaixys Romao (Lorient, France); Floyd Ayité (Reims); Razak Boukari (Rennes); Segbefia Prince (Auxerre), Moustapha Salifou (FC Saarbrücken); Amewou Komlan (Olympic Mines); Ametepe Kodjo (Maranatha).

Csatárok: Emmanuel Adebayor (Tottenham), Serge Gakpe (Standard Liege), Kondo Arimiyaou (Okiti)

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu