"A Barcelona a BL egyik favoritja"

Szerző: MTILétrehozva: 2013. december 23. 21:02
Volt futballcsapatát, az FC Barcelonát dicsérte, és a Bajnokok Ligája megnyerésére is alkalmasnak látja Thiago Alcantara, a Bayern München spanyol irányító középpályása.


 

A 22 éves játékos, aki a nyáron igazolt át a katalánoktól a bajor élegyütteshez, hétfői barcelonai nyilatkozatában vélekedett úgy, hogy excsapata az egyik favoritja a BL mostani kiírásának.

"Csodálatosan futballozik" - jelentette ki a Barca játékát minősítve, egyszersmind cáfolta, hogy hibás lépés lett volna részéről otthagyni a katalán gárdát, amelynek egykori mestere, Pep Guardiola csábította át őt a müncheniek ebben az idényben gyakorlatilag minden fontos nemzetközi trófeát elhódító alakulatába.

"Nem bántam meg a döntésemet, bár elismerem, olykor hiányzik a Barca, amelynek mégiscsak nyolc esztendőn át a labdarúgója voltam" - jelentette ki a spanyol válogatott játékos.

Arra az újságírói kérdésre, hogy szerinte a három jelölt - a barcelonai Lionel Messi, a Real Madridot erősítő Cristiano Ronaldo és jelenlegi müncheni csapattársa, Frank Ribéry - közül ki érdemli meg a 2013-as Aranylabdát, ezt válaszolta: "Úgy gondolom, hogy a világ legjobbja Leo (Messi), de a mögöttünk hagyott idényben Frank kiemelkedőt nyújtott, minden titulust begyűjtött, most őt illeti meg az Aranylabda is" - mondta.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu