„A Barca most még jobb ennél a Portónál”

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 5. 14:19
A Portóval 1996-ban bajnoki címet nyert Lipcsei Pétert kérdeztük arról, mit szól ahhoz, hogy "Európa braziljai" uralják az El-t ebben a szezonban, és ahhoz, hogy ilyen szédületes formában van korábbi csapata, amely közel száz százalékos mérleggel zárhat a bajnokságban és toronymagas favorit az Európa-ligában is.



Eljött a luzitán királyság. Ember nem gondolta volna, hogy portugál házi döntőt rendezhetnek a májusi fináléban. Pedig nagyon úgy néz ki, így lesz, a Porto már fél lábbal Dublinban érezheti magát, miután elsüllyesztette a Sárga Tengeralattjárót a Dragaóban, a másik ágon a Braga és a Benfica megy birokra egymással, sovány előnnyel utazhattak a visszavágóra a lisszaboniak.

Lipcsei Péter 1995 és 1998 között volt a Szuper Sárkányok légiósa, portugál bajnoki címet és Szuperkupát nyert a csapattal. Az első szezonban alapember volt, aztán egy keresztszalag-szakadás keresztülhúzta számításait, olyannyira, hogy később a Barcelona is emiatt mondott le róla, pedig az akkori segédedző, egy bizonyos José Mourinho már fel is vette a kapcsolatot a kiváló középpályással.

A Fradi-ikon azóta is kitüntetett figyelmet szentel a portugál labdarúgásnak, megmelengeti a szívét, hogy ennyire jól megy a Portónak, és a Bragának is nagyon szurkol, mindjárt kiderül, miért.

"Nem igazán számítottam rá, hogy ilyen jól megy majd a portugáloknak, reméljük, ez egy tendencia kezdete, nem lehet véletlen, hogy három csapat is ott van a négy között, mindegyik erős dél-amerikai különítménnyel. Úgy gondolom, a Porto innen már nem bukhatja el, négy gólt nem fog kapni a Villarrealtól, ráadásul majdnem biztos, hogy be is talál. A másik párharc egyáltalán nem lefutott, 2-1-es hátrányból folytatja a Braga otthon, az Arsenalt és a Poolt már verték hazai pályán ebben az idényben, most akár az 1-0-is elég nekik a továbbjutáshoz. Nagyon szurkolok nekik, mert korábbi portós csapattársam, jóbarátom, Domingos Paciencia az edző, küldök is neki egy sms-t a találkozót megelőzően, amiben sok szerencsét kívánok neki" - nyilatkozta Lipcsei Péter a SportHirado.hu-nak.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a Benfica az esélyesebb a párosításban, már csak azért is, mert veretlenek a sorozatban a Jesus-tanítványok, és november 24-óta mindig betalálnak (igaz február vége óta nem is úszták meg kapott gól nélkül egyszer sem).

SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Ki nyerne most egy Barca-Portót?
Barca 54.6%
 
Porto 45.4%
 
Lipcsei Péter és Buzsáky Ákos korábbi csapata, a Porto elképesztő statisztikákat produkál ebben a szezonban, csak néhány szám: 28 meccsből 26-ot nyertek a bajnokságban, egyszer sem kaptak ki; 21 ponttal vezetnek a ligában, ahol összesen 13 gólt kaptak eddig; 15 meccsből 13-szor győztek az El-ben; Falcao 15 góllal vezeti az EL-góllövőlistát (Klinsmann óta nem volt erre példa), Hulk 22 góllal áll az élen a Primeira Liga góllövői között; utóbbi hét meccsén kerek négyes gólátlagot produkáltak a kék-fehérek, akik 14 meccses győzelmi sorozatban vannak...

Vajon ez lehet majd minden idők egyik legjobb Portója? Vajon a Barcelonával is felveheti a versenyt?

"Nagyon jó ez a Porto, de azért mégicsak egy kétszeres BEK/BL-győztesről beszélünk, a Mourinho-féle csapat BL-t és UEFA-kupát nyert, az szerintem még jobb volt, különösen, ami a szervezettséget, összeszokottságot illeti. A Barca most még nagy falat lenne a Portónak, a katalánok erősebbek, azzal a kispaddal például nem veheti fel a versenyt a luzitánoké" - vélekedett Lipcsei.

Nagy kérdés, egyben lehet-e tartani ezt az együttest. A kérők mér kopogtatnak, Hulkot a Milan, Falcaót PL-sztárklubok, köztük az Arsenal és a Tottenham csábítja.

"A Porto mindig is ügyes átigazolási poltikát folytatott. Minden nyáron nagy a mozgás, elmegy egy-két klasszis is, de a pénzt visszaforgatják, és hat-hét-nyolc erősítést eszközölnek. Így lehet ez most is, Hulkot elképzelhetőnek tartom, hogy elengedik."

EURÓPA-LIGA, ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ, A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
VILLARREAL-PORTO 21:05
Villarreal, El Madrigal, vezeti: Gianluca Rocchi (olasz).

VILLARREAL (4-4-2): Diego López - Mario, Marchena, Musacchio, Capdevila -  Cazorla, Bruno, Borja Valero, Cani - Rossi, Nilmar. Vezetőedző: Juan Garlos Garrido.

PORTO (4-3-3): Helton - Sapunaru, Rolando, Otamendi, Álvaro Pereira - Guarín, Fernando, Moutinho - C. Rodríguez, Falcao, Hulk. Vezetőedző: André Villas-Boas.

Az első meccsen: Porto-Villarreal 5-1

BRAGA-BENFICA 21:05
Braga, Estádio Municipal de Braga, vezeti: Martin Atkinson (angol).

BRAGA (4-3-3): Artur - Rodríguez, Paulao, García, Silvio - Hugo Viana, Vandinho, Salino - Meyong Zé, Alan, Lima. Vezetőedző: Domingos Paciencia.

BENFICA (4-4-2): Roberto - M. Pereira, Jardel, Luisao, Coentrao - J. García, Martins, Peixoto - Gaitán - Saviola, Cardozo. Vezetőedző: Jorge Jesus.

Az első meccsen: Benfica-Braga 2-1 
HÁZI DÖNTŐK AZ UEFA-KUPÁBAN/EURÓPA-LIGÁBAN:
1971/72: Tottenham Hotspur-Wolverhampton (összesítésben 3-2)
1979/80: Eintracht Frankfurt-Borussia Mönchengladbach (összesítésben 3-3, győzött az Eintracht idegenben lőtt több góllal)
1989/90: Juventus-Fiorentina (összesítésben 3-1)
1990/91: Internazionale-Roma (összesítésben 2-1)
1994/95: Parma-Juventus (összesítésben 2-1)
1997/98: Internazionale-Lazio 3-0
2006/07: Sevilla-Espanyol 2-2 (büntetőkkel 3-1)
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu