Kilenc hónapot hagy ki Bryant

Szerző: MTILétrehozva: 2015. január 29. 15:29
Megműtötték Kobe Bryantet, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban szereplő Los Angeles Lakers sztárját, akire előreláthatólag kilenc hónap pihenés vár.


A Lakers szerdai közleménye szerint a 36 éves kosaras elszakadt rotátorköpenyét (vállízületet körülölelő négy lapos ín) kétórás beavatkozással állították helyre. "Azt gondolom, hogy teljesen fel fog épülni, s ha minden a tervek szerint alakul, a következő szezonra készen áll majd a játékra" - mondta a műtétet elvégző Neal ElAttrache.

A Lakersszel ötszörös bajnok Bryantnek a New Orleans Pelicans elleni összecsapáson egy zsákolást követően szakadt el a rotátorköpenye. Bryant szezonjának sorozatban harmadik alkalommal vetett véget súlyos sérülés: 2013 tavaszán a rájátszás előtt elszakadt az Achilles-ina, majd decemberben, visszatérése után néhány héttel térdcsonttörést szenvedett. A liga történetének harmadik legeredményesebb játékosa ebben az idényben 35 meccsen játszott, s találkozónként átlagban 22,3 pontot, 5,7 lepattanót és 5,6 gólpasszt jegyzett.

Címkék: Kobe Bryant
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu