Három nagy igazolás a Sopronnál

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 17. 21:56
Az ukrán Olekszandra Gorbunova visszatér, míg a válogatott csapatkapitánya, Fegyverneky Zsófia és a magyar-ausztrál Zavecz Hanna új szerzemény a bajnoki címvédő MKB-Euroleasing Sopron kosárlabdacsapatánál.


Kedden közel 200 érdeklődő előtt tartotta szurkolói ankétját az NB I-ben és a Magyar Kupában is aranyérmes klub. Török Zoltán ügyvezető kijelentette:

"A gazdasági válság hatásai bennünket sem kerültek el. Jó pár szponzor jelentősen csökkentette a támogatást. Jelenleg bizonytalan dolgokra pedig, mint például a társasági adókedvezmény, nem szeretnénk alapozni a jövőt. Az volt az eredeti terv, hogy színmagyar csapattal vágunk neki a következő szezonnak - immáron a tavalyi együttes alappillére, Honti Kata nélkül, aki Valenciába igazolt."

A válogatott jelen lévő irányítója időnként a könnyeivel küszködve köszönte meg a szurkolóknak a segítséget, támogatást.

Jelenleg Krivacsevics Tijanát és Szabó Fannit hosszabb távú szerződés köti a klubhoz, ők 2013-ig biztosan Sopronban játszanak. Horti Dórát is meggyőzte a vezetőség a maradásról, továbbá Fűrész Diána és a sérüléséből felépülő Czank Tímea is a keretet erősíti.

Ezt követően jelentette be az ügyvezető, hogy Pécsről Fegyverneky Zsófia az MKB-Euroleasinghez szerződött. Új szerzemény Zavecz Hanna is, akinek szülei 1956-ban hagyták el Magyarországot, az ausztrál bajnokcsapat meghatározó játékosa, magyar útlevéllel rendelkezik, és tagja a bő ausztrál válogatott keretnek.

Egyetlen légiósa mégis lesz a soproni csapatnak, a Sopronban méltán népszerű, korábban nagy sikereket elérő és áprilisban gyermeknek életet adó ukrán Olekszandra Gorbunova. Két további légiós pozíció szabad, ha a klub pénzügyi helyzete lehetővé teszi, ezeket is feltölti a vezetőség.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu