Vajda Attilát kifelejtették a sorból

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 19. 14:42
Az olimpiai bajnok kenus, Vajda Attila pekingi teljesítményét utólag „leértékelték” a prémiumok elosztásakor. Miközben a pólósok és a kajak-kenu válogatott többi érmes tagjának juttatását is megemelték, addig a világ- és Európa-bajnoknak nem jutott a megnövelt keretből. Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke ígéri, megtalálják a megoldást, hogy a többiekhez hasonlóan a szegediek kiválósága is pluszösszeget kapjon.


„Az olimpiai bajnok vízilabda-válogatott játékosainak jutalmát az előzetes premizálási rendszerben szereplő tizenkétmillió forintról húszmillióra emelték, a kajakpárosban aranyérmes Kovács Kati és Janics Natasa juttatása pedig tizenhatról tizennyolcmillió forintra emelkedett. Engem viszont kifelejtettek a sorból, amíg az ő sikerük többet ér, az enyém ugyanannyit” - mondta Vajda Attila a Délmagyarország című napilapnak.

 

A pekingi ötkarikás játékokat megelőzően kidolgozott díjazási rendszer az egyéni olimpiai bajnokoknak húsz-, a párosban megszerzett aranyérmekért tizenhat-, a csapatsikerek után pedig fejenként tizenkétmillió forint jutalmat helyezett kilátásba. Az olimpia zárása után az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium döntése értelmében a Magyar Vízilabda-szövetség száz, míg a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) tizenkilencmillió forintos extrakerettel gazdagodott, így emelkedhetett a pólósoknak járó summa az egyéni aranyérmeseknek járó szintre, és így nőhetett a Janics Natasáékat illető összeg is. Igaz, ez utóbbi tizenhatról „csak" tizennyolcmillióra.

 

„Jólesett volna, ha megtalálják annak a módját, hogyan lehet a rendkívüli helyzetre való tekintettel, bármilyen jogcímmel orvosolni a problémát – mondta Vajda Attila. - Elvégre az egyetlen egyéni olimpiai aranyéremről van szó. Senki zsebében nem szeretnék nyúlkálni, de úgy gondolom, vagy mindenkinek emeljenek, vagy senkinek. Mintha leértékelték volna, amit elértem. Amikor a Parlamentben találkoztunk, a legilletékesebbnek, Gyenesei István miniszternek is feltettem a kérdéseimet, de érdemi választ nem kaptam. Lehet, hogy sok a húszmillió forint, de ha figyelembe vesszük, hogy tizenöt évet dolgoztam érte, talán nem is olyan rengeteg”.

 

A jelenlegi állapotokat Baráth Etele, a szövetség elnöke sem tartja helyesnek, véleménye szerint az egyetlen egyéni olimpiai aranyérmes magyar sportolót magasabb erkölcsi és anyagi elismerés illeti.

 

„Érthetően megannyi feszültséget okozott, hogy az előre megtervezett díjkitűzéses rendszerbe utólag belenyúltak – -fogalmazott az MKKSZ első embere. – A szövetség jelentős utánjárásának köszönhetően az állam tizenkilencmillió forintos extrakeretet bocsátott a rendelkezésünkre, ám az a Kozmann Györgynek és Kiss Tamásnak járó kétszer 4,8 millió forintot, a Kovács Katalinnak és Janics Natasának a kormányülésen megszavazott két-két millió forintot, valamint az edzőknek kitűzött összegeket is tartalmazta. Ígérem, megtaláljuk a megoldást, hogy a többiekhez hasonlóan a szegediek kiválósága is pluszjuttatást kapjon”.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu