Kovács szólóban is közel Pekinghez

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 10. 17:46
A 23-szoros világbajnok Kovács Katalin egyesben és párosban is nyert a szegedi kajak-kenu válogató második napján. Az olimpiai bajnok klasszis szólóban Benedek Dalmát és a pároshajóban vele együtt evező Janics Natasát utasította maga mögé. A férfiaknál Kammerer Zoltán az első napon a négyes hajót vezette sikerre, míg most Kucsera Gáborral párban diadalmaskodott.


A szegedi kajak-kenu válogató második napjának leginkább várt számában, a női kajak egyesek 500 méteres távján csupa világklasszisok szelték a habokat: a 23-szoros világbajnok Kovács Katalin, párosbeli társa, a kétszeres olimpiai bajnok Janics Natasa és a szintén világbajnok Benedek Dalma.

A remekül rajtoló Kovács Katalin fantasztikusan versenyzett, Benedek és Janics a második helyért harcolt, végül a hajrát Benedek bírta jobban. Janics nagyon nehéz helyzetbe került, mert már csak akkor juthat egyesben olimpiai induláshoz, ha Kovács Katalin nem végez az első két hely valamelyikén a szegedi Világkupán illetve ha Benedek Dalma megelőzi Kovács Katalint. Ebben az esetben pótválogató döntene az olimpiai indulásról.

Janics később párosban vigasztalódott: Kovács Katalinnal egy hajóban biztosan nyertek a Kozák Danusia, Szabó Gabriella duó előtt.

A férfiak hasonló számában a Kammerer Zoltán, Kucsera Gáborduónak nem okozott gondot a győzelem, az EB-n a második Szalay Tamás, Papp Sándor kettős indulhat. Az MTK-s egység először bizonyíthatja tehetségét felnőtt világversenyen.

A kenu kettesek 500 méteres távján az 1000 méteres is győztes Sáfrán-testvérek remek hajrával nyertek, így a Kolonics, Kozmann duó mellett ők indulhatnak a szegedi Világkupán.

Kenu egyes 500 méteren Vajda Attila duplázott: a hosszabb táv után itt sem talált legyőzőre. A második Fürdök Gábor a surranópályán jutott ki a milánói kontinens bajnokságra.

A győri Benkő Zoltán esélyeshez méltóan nyert K1 500 méteren: mindjárt az elején meglógott és bár a tiszaújvárosi Molnár Péter tapadt rá, nem bírta befogni. A szám favoritja, Vereckei Ákos ínhüvelygyulladás miatt visszalépett a versenytől.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu