Kolonics és Vad Ninetta volt a hős

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 11. 13:55
Nem számít a kor a kajak-kenuban - ezt a tételt igazolta Kolonics György és Vad Ninetta a szegedi kajak-kenu válogató zárónapján. A 200 méteres döntők során a kétszeres olimpiai bajnok veterán klasszis állandó társával, Kozmann Györggyel nyert a kenu kettesek között, míg a mindössze 19 éves reménység Patyi Melindát megelőzve végzett az első helyen a női kajakozók szólóversenyében.


A szegedi kajak- kenu válogató utolsó napjára már nem sok megválaszolatlan kérdés maradt, vasárnap a nem olimpiai számokban rendezték meg a döntőket.

 

A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltánnak 200-on nem termett babér: a K4-esek és a K2-esek futamában is a második helyen végzett.

 

A négyes csapathajóban 1000 méteren és 500 méteren párosban győztes Kammerer Kucsera Gáborral párban nem tudta befogni a remekül versenyző Molnár Péter, Kadler Viktor duót.

 

K1-ben a tiszaújvárosi Molnár Péter nyert. Az ínhüvelygyulladással küszködő Vereckei Ákos és az 500-on nyertes Benkő Zoltán nem állt rajthoz.

 

Meglepetésnek számított, hogy a női kajakozók szólóversenyében a KSI 89-es születésű reménysége, Vad Ninetta repesztett elsőként a célba Patyi Melindát megelőzve. Utóbbi azzal vigasztalódhatott, hogy Fazekas Krisztinával egy hajóban tönkreverték a mezőnyt, majd két hajóhosszal nyertek.

 

A duisburgi ezüstérmes K4-es egységünk egy helyen változott, Kovács Katalin helyett Kozák Danusia ült a hajóba. A lányok vele is repesztettek, simán verték riválisaikat.



Nagy csatát hozott a kenu kettesek 200 méteres versenye. Az esélyes Kolonics György, Kozmann György duó csak centiméterekkel előzte meg a Kovács, Végh kettőst.

 

Szólóban a két hosszabb távon nyertes szegedi Vajda Attila nem erőltette a legrövidebb számot. Távollétében Foltán László ragadta meg a lehetőséget, a honvédos fiú lapátolt a leggyorsabban.



A tavalyi duisburgi világbajnokságon aranyérmet szerzett kenu négyes ezúttal is remekül lapátolt, nem volt kétséges a sikerük.



A délután a Kammerer vezette K4-es egység sikerével indult, a győriek háromszoros olimpiai bajnok klasszisa harmadik elsőségét könyvelhette el a válogatón.

 

A 200-on győztes kenu négyes 1000 méteren duplázott, majd a 2006-os szegedi vb-n győztes Benedek Dalma - szintén 1000 méteren - utcahosszal nyert. A szám világbajnoki címvédője, Kovács Katalin és Janics Natasa nem indult a számban.



A K2-esek 1000 méterét a Medveczky Erika, Szabó Gabriella duó nyerte. A K4-eseknél egy izgalommentes futamon hasított át a célon a Paksy Tímea, Fazekas Krisztina, Keresztesi Alexandra, Benedek Dalma egység. A nap zárásaként a Sarudi Pál, Joób Márton, Horváth Gábor, Balázs Péter egység az 500-at is besöpörte, így mindhárom távon ez a csapat diadalmaskodott.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu