Kajak-kenu, MKKSZ-OMSZ: bevizsgált tapaszokat használt Kolonics

Szerző: MTILétrehozva: 2008. július 21. 14:44
Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke a mentősök vasárnapi nyílt levelére reagálva kijelentette, hogy a múlt kedden elhunyt Kolonics György testén olyan tapaszok voltak, melyeket előzetesen a Magyar Olimpiai Bizottság bevizsgáltatott, beszerzésüket támogatta. Ez abból a közös állásfoglalásból derül ki, melyet az MKKSZ és az Országos Mentőszolgálat(OMSZ) közösen fogalmazott meg a két szervezet vezetőjének hétfői egyeztetését követően.


Baráth Etele és Göndöcs Zsigmond, az OMSZ főigazgatója egyetértett abban, hogy "egyes sajtó megnyilvánulások méltatlanok Kolonics György emlékéhez".

 

Az OMSZ Központi Rohamcsoportja Ludasi Róbert, Kolonics edzőjének megjegyzéseire válaszul fogalmazta meg nyílt levelét, melyben többek között felvetette, a tréner miért nem beszélt arról, milyen tapaszok voltak a kétszeres olimpiai bajnok kenus testén.



Az MKKSZ és az OMSZ hétfői közös közleményéből kiderül, hogy a Kolonics által alkalmazott tapaszokban lévő szer az izomzat fáradását késlelteti.



Az MKKSZ elnöke a közleményben tanúsította, hogy az OMSZ korrekt módon vizsgálta ki a mentőellátás körülményeit, és a vizsgálat eredményét elfogadja.

 


A kétszeres olimpiai bajnok kenus kedden edzés közben lett rosszul, és társa, Kozmann György és edzője Ludasi Róbert kezei között halt meg. Az edző azt állította, a mentősök 37 perc alatt értek a csepeli telepre, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) belső vizsgálata szerint viszont a bejelentéstől számítva 20 perc alatt kiértek. Kolonics György boncolására múlt csütörtökön került sor, az eredményt azonban csak később, a bécsi laboratóriumi és szövettani vizsgálatok lezárultával hozzák nyilvánosságra.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu