Otthagyja a Fehérvár a magyar ob-t?!

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2012. március 28. 14:51
Vita bontakozott ki a magyar jégkorongos társadalomban azzal kapcsolatban, hogy a Fehérvár a következő szezonban nem indul a hazai bajnokságban, ráadásul a junior csapatát is az osztrák ligában versenyeztetné.


 

Kovács Zoltán, a szövetség (MJSZ) főtitkára jelezte, már csak amiatt sem egyértelmű a helyzet, hogy az MJSZ az osztrák szövetséggel áll kapcsolatban, és az U18-as nyílt bajnokságot szeretne szervezni, a fehérvári klub pedig az osztrák ligával tárgyal, amely először U20-as, 2013-tól U19-es, 2014-től pedig U18-as bajnokságot tervez lebonyolítani.

"Az MJSZ azt szeretné, ha erősödne a magyar felnőtt és junior ob. A fehérváriak tervéről a szakmai bizottság és az elnökség dönt majd, de az biztos: nem szeretnénk, hogy szétessen a bajnokság" - mondta az MTI-nek Kovács Zoltán.

Id. Ocskay Gábor, a Fehérvár szakosztály-igazgatója jelezte: az senkinek sem jó, ha az ob I döntőjében 12-1-re legyőzik a Miskolcot.

"Nekünk sem, a Miskolcnak sem, a bajnokságnak sem tesz jót és a nézőknek sem tetszik. Tudom, indulatokat váltottunk ki és megosztottuk a hokis társadalmat a keddi bejelentésünkkel. Számunkra az a cél, hogy mindenki önmagához képest fejlődjön."

A most zárult szezonban a Sapa Fehérvár AV19 az erősebbik felnőtt csapatával az osztrák élvonalban (EBEL) szerepelt, ott a rájátszásba jutott, a gyengébbik együttese a MOL Ligában és az ob I-ben szerepelt. Azután, hogy az EBEL-negyeddöntőjében búcsúzott a gárda, a tartalékok helyén bekapcsolódott az ob I elődöntőjébe.

Könnyedén verte a Dunaújvárost, a fináléban pedig a Miskolcot.

A Volánnak nem volt junior csapata a 2011/12-es évadban, az ifjúságiak pedig aranyérmesek lett a magyar bajnokságban.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu