Senna elkeseredett az elutasítás miatt

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 4. 15:21
Bruno Senna mérhetetlenül csalódott és egyelőre nem igazán érti, mi az oka annak, hogy lemaradt az idei Formula-1-es világbajnokságról. A brazil versenyző állítja, számos jó lehetőséget mondott vissza, hogy a hamarosan már új néven szereplő Honda-csapat tagja lehessen.


A megszűnés elől menekülő istálló kedden jelentette be, az érvényes szerződéssel bíró Jenson Button mellett az új kontraktushoz jutó Rubens Barrichello indulhat majd a futamokon. Feltéve, ha a vezetők valóban megteremtik a szerepléshez, az életben maradáshoz szükséges anyagi hátteret.

A néhai Ayrton Senna unokaöccsét hónapokig „hitegette” a Honda, számos tárgyaláson vett részt, de az elmúlt napokban már érződött, nem jön össze az F-1, legalábbis 2009-ben. A többi csapatnál ugyanis alig volt hely, a szabad pozíciók pedig már régebben elkeltek.

„Egyelőre olyan csalódott vagyok, hogy nem tudnék tárgyalni új lehetőségről. A héten már éreztem, hogy nem jön össze a versenyzés. Hétfőre beszéltünk meg egy találkozót Ross Brawnnal, de lemondta. Csalódottságomat növeli, hogy ilyen sokáig tartott az ügy, így jobb ajánlatokat is visszautasítottam” – mondta Bruno Senna.

A brazil pilóta tavaly második lett a GP2-es sorozatban, sokak szerint a bajnoki cím jelentett volna igazi esélyt az F-1-hez.

„Most összeülünk a családtagokkal, a menedzsereimmel és eldöntjük, mi lenne a legjobb megoldás. De visszalépést jelentene, ha alacsonyabb kategóriában próbálkoznék. Továbbra is az F-1 jelenti a prioritást. Még visszajövök!” – tette hozzá Senna.

Érdekesség, hogy a keddi bejelentés sem nyugtatta meg teljesen Barrichellót.

„Hiszek abban, hogy jövő héten már versenyképes autóba ülhetek Barcelonában. De ezt bizonyító szerződés még nincs a kezemben. Négy hónapig éltem együtt a várakozással, így addig nem ünneplek, amíg nem dől el véglegesen a csapat sorsa” – mondta a rutinos versenyző.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu