Schumit is fárasztja a politikai csata

Szerző: shLétrehozva: 2009. június 20. 17:29
Sokakhoz hasonlóan a hétszeres világbajnok Michael Schumachert is zavarja, hogy a versenyzők csatája helyett napjainkban a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) és a nyolc csapatot tömörítő FOTA vitája jellemzi a Formula-1-et, ez a politikai harc vette át a főszerepet. A német legenda azonban reméli, gyorsan lezárul a vita és ismét a pilótákról és az autókról szólnak majd a sportági hírek.


„Sajnálatosnak tartom, hogy az utóbbi időben jóval több szó esik a politikáról, mint a sportról. Igazán remélem, hogy hamarosan lezárulnak a hatalmi csatározások, amelyek már én idegeimet is kikészítették a pályafutásom során” – írta Michael Schumacher saját internetes honlapján.

A FOTA nyolc tagja csütörtökön este jelentette be, hogy nem indul a jövő évi futamokon az FIA szabálytervezete miatt, inkább saját sorozatot indít. A „szakadárok” kifogásolják, hogy a 45 millió eurós fizetési sapkát vállaló istállók jóval erősebb motorral indulhatnának, így jelentősen csökkenne a megkötést elutasító résztvevők esélye. Az FIA pénteken délután reagált a fenyegetésre, jogi lépést helyezett kilátásba.

„Remélem, hogy a végén mégis megoldást találnak, hiszen az autóversenyzés nagyszerű sportág, amelynek a csúcsán mindig is a Formula-1 állt, ennek így is kell maradnia. Itt versenyeztek a legjobb csapatok és pilóták. Ezért dicsőíti az egész világ, ezért akarja mindenki megnézni a futamokat. De ezt bizonytalanítják el az állandó szabályváltoztatásokkal. Lehet, hogy az lenne a jobb, ha egy másik, egységes rendszerben védenék meg az értékeit” – tette hozzá Schumi.

A német legenda nem érti, miért nem állapodott meg a FOTA és az FIA a sportág hosszú távú jövőjének biztosítására.

„Egyszerűen érthetetlen, hogy miért akar mást a sportág vezetése, ha a csapatok egységes álláspontot képviselnek. Elsőre valóban elképzelhetetlennek tűnik, de a nagy csapatok most valóban összetartanak. Ezért is lesz egyre reálisabb az új bajnokság. Számomra is igazi alternatívának tűnik. Autósport rajongóként én is a legjobbakat szeretném látni a pályán, a legjobb csapatokkal és a legjobb show-val”.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu