„Nagy baj van a Ferrarinál”

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 8. 13:44
Nigel Mansell számára a Ferrari hanyatlása az idény eddigi legnagyobb meglepetése. A korábbi Formula-1-es világbajnok egyelőre semmilyen jelet nem lát, ami arra utalna, hogy nemsokára ismét régi fényében tündököl a Scuderia.


 

Amint az a szezon eddigi futamain kiderült, a Ferrari nem tudja tartani a lépést vetélytársaival, és Nigel Mansell nem is várja, hogy belátható időn belül gyökeres fordulat állna be.

„A McLaren és a Red Bull fantasztikus fejlődésen ment keresztül, és a Ferrari képtelen tartani a lépést. Bevallom, engem nagyon meglep a maranellóiak gyenge szereplése” – nyilatkozta 1992 világbajnoka a Sky Sportsnak.

„A Scuderia mintha egyhelyben állna, és miközben a többiek megpróbálnak előrelépni, a Ferrari valamilyen okból kifolyólag nem tud változtatni.”

Mansell szerint azzal, hogy Fernando Alonso és Felipe Massa nem tud beleszólni a vb-címért folyó harcba, nemcsak az istálló, hanem az egész Formula-1 rajongói rosszul járnak, ami nem tesz jót a sportág népszerűségének.

Temetni azért még korai lenne a Scuderiát, már csak azért is, mert Alonso (79 pont) belátható távolságra, 14 pontra van az éllovas Mark Webbertől – igaz, közéjük beékelődött Jenson Button és Lewis Hamilton.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu