Megmenekül a Honda, jön az első teszt?

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 25. 18:59
Internetes hírforrás szerint megmenekül az elmúlt években Honda néven szereplő Formula-1-es istálló, az új tulajdonos a Ross Brawn által szervezett befektetői kör lesz. Meg nem erősített hírek szerint az eddigi csapatfőnök már arra kérte a tesztcsapat személyzetét, hogy tegye meg a szükséges előkészületeket a szezon előtti gyakorlás megkezdéséhez.


Ismert, a hét elején arról tájékoztatott Fukui Takeo, a Honda ügyvezetője, hogy továbbra sincs olyan külső befektetői csoport, amely átvállalná a száguldó cirkuszban szereplő istálló működési költségeit. Sőt, a japán autógyár vezetői azt sem tartották kizártnak, hogy megszűnik a csapat.

Az autosport.com azonban szerdán azt írta, a cég órákkal ezelőtt arról tájékoztatta az egyedüli potenciális külső vevőjelöltet, hogy nem fogadja el az ajánlatát. A megbízható internetes portál állítja, a legutóbbi szezonban csapatfőnökként irányító Ross Brawn összeszedte a túléléshez szükséges összeget, amely a Honda Motor Companytól, az F-1-es televíziós jogokból és a Bruno Senna szerepeltetését szorgalmazó szponzori csoportoktól származik.


Ha igaz a hír, akkor már az sem okoz meglepetést, hogy a Ferrari sportágtörténelmi diadalaiban oroszlánrészt vállaló Brawn arra kérte a tesztcsapat munkatársait, hogy készüljenek fel a közelgő „bevetésre”. Állítólag elkészült az idei autó, amellyel jövő héten Jerezben vagy március 9-től Barcelonában gyakorolhatnának az utódistálló versenyzői.





 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu