Hamilton negyedik, míg Button ötödik lett a legutóbbi, rendkívül izgalmas évadban, noha a szezon hajrája előtt még sokkal jobb helyezésben reménykedhetett. A végére azonban a Red Bull és a Ferrari is ellépett a nagy riválistól, amelynek autója nem bizonyult elég gyorsnak.
„Elég egyszerű megmagyarázni, miért lesz Lewis és Jenson az esélyesek között. Mindketten nyertek már világbajnokságot, mindketten fiatalok és éhesek a sikerre” – jelentette ki Nigel Mansell, a Formula-1 1992-es világbajnoka.
Az autósport brit legendája – 1993-ban Indycar-ban volt bajnok – szerint még mindig a leges legjobbak közé kell sorolni a McLarent, amely megfelelő anyagi háttérrel bír, ráadásul kiemelkedő segítséget jelent a Mercedes motorja is. Ezért kell figyelnie jövőre a Red Bullnak és a Ferrarinak is…
„A McLaren erősebb lesz, mint idén! Idén egyik csapat sem dolgozott hibátlanul, de mindenki tanul ezekből. Jövőre kevesebb hibát és újabb pokolian izgalmas szezont várok.” – tette hozzá Mansell.
A mclarenes kérdéskört követően Mansell kitért a hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszatérésére is. Úgy véli, még nem jött el a számadás ideje, senki sem állíthatja egyértelműen, hogy jó döntést hozott-e a német versenyző vagy sem.
„Egy év múlva már okosabbak leszünk. Ha a csapata nem ad alá jó autót, akkor mindenki azt mondja majd, hogy rossz döntést hozott. De most úgy tűnik, hogy újra abba a hangulatba kerül, mint a visszavonulása előtt. Ross Brawn bizonyosan felrázza majd a Mercedest, amely a dzsóker lehet a pakliban!”
