JB duplázása után sem pihen a McLaren!

Szerző: shLétrehozva: 2010. április 19. 16:42
Jenson Button lett az első olyan versenyző, aki duplázott a 61. Formula-1-es világbajnokságban, de csapata jól tudja, csak a folyamatos fejlesztések révén maradhat az élmezőnyben. Martin Whitmarsh ki is adta a feladatot: továbbra is keményen kell dolgozni a sikerekért.


Fotó: Reuters

Idén másodszor rendeztek esős futamot a száguldó cirkuszban, a wokingiak pedig másodszor leckéztették meg taktikailag a mezőnyt. Melbourne-ben és Sanghajban is Jenson Button diadalmaskodott, ráadásul Kínában a csapattárs Lewis Hamilton lett a második. Ünnepelhetne a McLaren, ehelyett már előre néz, a következő feladatokra összpontosít.

„Nem maradhatunk le, ugyanolyan gyorsan kell fejlődnünk, mint az ellenfeleink – kezdte nyilatkozatát a McLaren-főnök Martin Whitmarsh. – Barcelona nagy kihívást jelent, biztos vagyok abban, hogy a csapatok számos fejlesztéssel látják majd el autóikat. Nekünk is keményen kell nyomnunk a munkát, majd meglátjuk, ki lépett jobban előre.”

Sokan úgy vélték a sanghaji futam előtt és az időmérőt követően, hogy a Red Bull lépéselőnyben van, nehéz lesz utolérni. Vasárnapra aztán jelentősen változott az időjárás, az ismét kiválóan taktikázó Button pedig megmutatta, nem érdemtelenül lett tavaly az F-1 világbajnoka.

„A futamon már közelebb vagyunk a Red Bull tempójához, de az időmérőn még nagy a különbség. Ők a leggyorsabbak a kvalifikációkon, ez nem is kérdés. Folytatnunk kell a munkát, fejlesztésekre van szükségünk és a megbízhatóság megőrzésére. Ha ugyanilyen jól dolgozunk, akkor megnyerhetjük a világbajnokságokat. Ezt szeretnénk megvalósítani!” – tette hozzá a szakember.

Martin Whitmarsh úgy véli, a McLaren szakembereinek és versenyzőinek a tudását kiváló munkáját minősíti a pontverseny állása, hiszen úgy áll Button és az istálló az első helyen, hogy nem az MP4-25 a mezőny legjobb autója.

„Kínában már miénk volt a második leggyorsabb kocsi, de még lassabbak voltunk a Red Bullnál. A kvalifikációban azonban elmaradtunk a várakozásoktól, ezzel alaposan megnehezítettük a dolgunkat. De mi is a versenycsapatok közé tartozunk, nem is a legrosszabbak közül…Nincs mindig igazunk, de bátran vállaljuk a döntéseket, amelyek már sokszor bizonyultak helyesnek. Ráadásul két remek versenyzőnkre bízhatjuk az autónkat. Komoly részük van a sikerekben, az egész csapat remekül dolgozik!”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kettős McLaren-diadal az esős futamon!
A remekül taktikázó McLaren-Mercedes kettős győzelmével zárult a 61. Formula-1-es világbajnokság Kínai Nagydíja: Jenson Button diadalmaskodott Lewis Hamilton, valamint Nico Rosberg előtt. Az élről induló Sebastian Vettel a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ismét Seba Vettelé az első rajtkocka
Fordult a kocka Sanghajban: a Mercedes-motorokkal szereplő csapatok pénteki fölénye után a Red Bull ásza, Sebastian Vettel nyerte az időmérő edzést a 61. Formula-1-es világbajnokság Kínai Nagydíján. Mögötte a harmadik...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Drámai defekt, Hamilton az élen - videó!
VIDEÓ! Sebastien Buemi veszélyes balesete, Fernando Alonso újabb elfüstölt motorja és Lewis Hamilton legjobb ideje - ezek voltak a Formula-1-es Kínai Nagydíj pénteki két szabadedzésének legfontosabb történései....
Tovább a teljes cikkhez »

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu