Nyert, mégis veszíthet. Max Mosley, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke csütörtökön még ünnepelt - a londoni legfelsőbb bíróság neki adott igazat, miután beperelte az őt rossz színben feltüntető egyik lapot -, ám könnyen lehet, mindez csupán tiszavirág életű mosolyt fakaszthatott az arcán.
„Mennie kell! - summázott Jackie Stewart, amikor az egykori Formula-1-es legenda "nekiment" a FIA-vezérnek. - Mosley hitelét veszítette, még akkor is, ha győzött, így pedig nem lehet többé az a vezető, aki volt. Minden hiába, az emberek ezt nem felejtik el egykönnyen. Ha én lennék Max Mosley, azonnal venném a kalapomat, és leköszönnék."
A brit lap egyébként honlapján egy videót is közzétett, a májusban kirobbanó botrány után Mosleynak azonban továbbra is bizalmat szavaztak a küldöttek. A 169 tagból 103-an mellette tették le a voksukat, a többiek viszont most is felemelték a szavukat ellene.
Robert Darbelnet, az amerikai automobil-szövetség elnöke egyenesen szakadásról beszélt, s mint azt elmondta, nagyot csalódott, ezért kezdeményezi az Egyesült Államok kilépését a Nemzetközi szervezetből.
Úgy tűnik, a példa ragadós, az amerikaiak mellett a japánok, a franciák, az ausztrálok és a spanyolok is hasonlóképp vélekednek erkölcsileg. Ha a tagországok valóban kilépnek, a FIA saját kardjába hullhat. Mosleynak tehát fel van adva a lecke...
