Hazájában vághatják sittre Massát...

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 5. 15:55
Ez komoly??? Elképesztő és elsőre (?) hihetetlen kijelentést tett egy brazil ügyész: börtönbe juttatja Felipe Massát, ha befolyásolja az interlagosi F-1-es futam végeredményét. A különleges bűnügyekkel foglalkozó bíróságán tevékenykedő jogász szerint akkor büntetik meg a 2008-ban összetettben második pilótát, ha maga elé engedi Fernando Alonsót.


 

Nincs könnyű helyzetben Massa, annyi szent! A Ferrari ugyanis azt várja tőle, hogy minden erővel és tudásával segítse Alonsót, pontokat vegyen el a nagy ellenfelektől, társát pedig adott esetben engedje maga elé. Utóbbi megtette már Hockenheimben, lett is belőle hatalmas vita. Az FIA végül csak pénzbüntetést szabott ki a csapatra, de most sokkal súlyosabb „fenyegetés” miatt izgulhat a pilóta…

Paulo Castilho ugyanis úgy véli, Massát szándékos csalással vádolják majd, ha maga elé engedi Alonsót. Ez pedig akár hat éves (!!!) börtönbüntetést vonhat maga után.

„Massát vagy bármelyik másik versenyzőt is azonnal letartóztatjuk a verseny után, ha törvénytelenül változtatja meg az addig kialakult eredményt! Formálisan megindítjuk ellene az eljárást, de az már a helyi hatóságoktól függ, hogy végigviszi-e az ügyet. Arról kell dönteni, hogy a versenyző megszegte-e a hatályos törvényt” – szögezte le Castilho.


A brazíliai törvények ugyanis a sportrajongók érdekeit védik, akiknek jogukban áll tiszta küzdelmeket megtekinteni.

Massa a hét elején – nem ismerve az ügyész álláspontját – azt mondta, szükség és lehetőség esetén ismét maga elé engedné Alonsót…

„Profi versenyző vagyok, számomra a csapatérdek a legfontosabb. Szurkolóim amúgy sem tettek szemrehányást a Német Nagydíj után, kedvesen fogadtak és bíztattak”.

A brazil versenyző a 2007-es szezonzárón már világbajnoki címhez segítette akkori csapattársát, maga elé engedte Kimi Räikkönent.


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Tarolt a Red Bull, Alonso csak 13.
Kemény "üzenetet" fogalmazott meg az ellenfelek számára a Red Bull: kettős sikert aratott az első szabadedzésen a 61. Formula-1-es világbajnokság Brazil Nagydíján! Sebastian Vettel közel öt tizedes előnnyel végzett az élen...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu