Ég a talaj a perre készülő Flavio alatt

Szerző: shLétrehozva: 2009. szeptember 22. 13:38
Újabb szankciók fenyegetik a Formula-1-ből hétfőn örökre száműzött Flavio Briatorét, mindkét esetet a Renault-botrány fejleményeként kell kezelnünk. Az olasz üzletember menedzserirodájának ügyfelei ugyanis csak akkor kapnak jövő évre szóló versenyzői engedélyt a Nemzetközi Automobil-szövetségtől (FIA), ha szakítanak eddigi „főnökükkel”. Az angol futballiga is kitiltaná sorozataiból a korábbi F-1-es csapatfőnököt, aki társtulajdonosa Buzsáky Ákos klubjának. Eközben Briatore is gondolkodik a következő lépésen, állítólag pert fontolgat hírnevének helyreállítása érdekében.


A száguldó cirkuszért évtizedek óta rajongó olasz média természetesen nagy terjedelemben foglalkozik a hétfői párizsi döntéssel, amely kegyelemben – pontosabb két évre szóló felfüggesztett büntetésben – részesítette a Renault-t.

A tekintélyes milánói sportnapilap, a Gazzetta dello Sport azt írta, az F-1-ből örökre kitiltott Briatorét földbe döngölte a határozat, de nem a francia istálló korábbi főnöke nem adja fel. Meg nem erősített hírek szerint perre készül, továbbra sem hajlandó elismerni, hogy hibázott, amikor szándékos baleset okozására szólította fel Nelsinho Piquet-t, hogy ezzel segítse Fernando Alonsót. Sőt, továbbra is ártatlannak hiszi magát, noha a Renault sem tagadta érintettségét.

Flavio Briatorét azonban az eltiltás mellett az is sújtja, hogy az FIA leszögezte, szakítania kell eddigi F-1-es védenceivel, ellenkező esetben a pilóták nem indulhatnak a jövő évi futamokon. A tét nem kicsi, hiszen Fernando Alonsót, Mark Webbert, Heikki Kovalainent és Romain Grosjeant is szerződés köti az üzletemberhez. Minőségi névsor, ez nem is kétséges.



Elvileg a futball kínálna sportos „menekülő utat” Briatorénak, de úgy tűnik, ott sem élheti ki vezetői ambícióit. Közel két éve társtulajdonos az F-1-es nagyfőnök Bernie Ecclestone-nal a Queens Park Rangersben, de elképzelhető, hamarosan ki kell szállnia az üzletből. Az angol liga ugyanis arra kérte az FIA-t, hogy jutassa el hétfői határozatának indokait, mert erkölcsi aggályai támadtak az üzletember szigetországi szerepvállalásával kapcsolatban.

Az biztos, Flavio Briatore neve még jó darabig feltűnik majd a sporthírekben, nagy kérdés, milyen előjellel…

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu