Alonso: Öten még világbajnokok lehetünk

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 27. 12:19
Fernando Alonso idei negyedik futamgyőzelme után sem változtatta meg véleményét: a Ferrari spanyol pilótája szerint a világbajnoki címért folyó verseny még közel sem lefutott, és öten is befuthatnak elsőként. A Szingapúri Nagydíj fizikailag is megviselte a versenyzőt.




Fernando Alonso ha mindössze két tizeddel is, de maga mögött tudta tartani Sebastian Vettelt, így szezonbeli negyedik győzelmével tizenegy pontra megközelítette az összetettben vezető Mark Webbert.

A spanyol nagyon megbecsüli a Marina Bay-i sikert, hiszen elmondása szerint az évad legmegterhelőbb versenyén van túl.

„Nagyon nehéz volt, de erre számítottunk, amikor ideérkeztünk. Kétórás verseny hatalmas páratartalom mellett, utcai pályán – nagyon sokat kivesz az emberből mind fizikálisan, mind fejben” – nyilatkozta Alonso.

A Ferrari pilótája elmondta, a győzelem még nagyon sokat érhet a végelszámolásnál, noha úgy véli, még négyen is végezhetnek előtte.

„Ötesélyes a világbajnokság, nagyon együtt vagyunk. Többé-kevésbé mindenkinek azonos esélye van, bár ha az állásra pillantunk, láthatjuk, Mark (Webber) várja a legelőnyösebb helyzetből a végkifejletet.”

A spanyol ugyanakkor úgy ítéli meg, ő és a Ferrari is rászolgálna a vb-címre, és mindent megtesz azért, hogy az álmuk valóra váljon.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu