Vettel a Ferrari hazájában is nyert!

Szerző: SHLétrehozva: 2013. szeptember 8. 15:24
Rajt-cél győzelmet aratott a címvédő Sebastian Vettel vasárnap Monzában, harmadszor állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára a Red Bull versenyzője az Olasz Nagydíjon. Fernando Alonso becsülettel küzdött, de esélye sem volt megszorítani a németet, akinek immár 53 pont az előnye a vb-pontversenyben. Tökéletesre sikerült a Red Bull hétvégéje a leggyorsabb pályán, a sebesség szentélyében, a Ferrari hazájában!


Elmaradt az eső, így nem hágott a tetőfokára az izgalom az idei Olasz Nagydíjon, amely a Red Bull fáklyás diadalmenetét hozta.

Csak a középmezőnyben adódott egy kis csetepaté a rajtnál, Vettel eljött, őt Massa, Webber, majd Alonso követte.

A spanyol rövid időn belül két hellyel feljebb araszolt a rangsorban, de itt már elfogytak a lehetőségei, öt másodpercnél közelebb nem tudott kerülni a regnáló világbajnokhoz. A futam közepén Hamilton váratlan kerékcseréjénél, és a Red Bull-szerelők bravúros teljesíményét látva húzhattuk fel a szemöldökünket, Vettel és Webber ugyanabban a körben érkezett a boxba másodpercekkel egymást követve, ami nem mindennapi jelenség az F1-ben.

A végén Webber feljött Alonsóra, de nem volt esélye arra, hogy előzéssel kísérletezzen, megelégedett a harmadik pozícióval. Vettel biztosan nyert, és sokak szerint ezzel már borítékolható is a negyedik világbajnoki címe.

Vettel nyilatkozata: "Az egyik legnehezebb verseny, fantasztikus volt az autó, a sebességváltóval adódtak problémáim, de ez is belefért. A szezon legszebb dobogója, rengeteg a szurkoló, persze a többség Ferrari-sikerben bízott, de látok itt kéksapkás rajongókat is, remélem, boldogok."

AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

A VÉGEREDMÉNY:

1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1ó18:33,352 53
2. Fernando Alonso spanyol Ferrari + 5.548 53
3. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault + 6.350 53
4. Felipe Massa brazil Ferrari + 9.361 53
5. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari + 10.355 53
6. Nico Rosberg német Mercedes + 10.999 53
7. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari + 32.329 53
8. Romain Grosjean francia Lotus-Renault + 33.130 53
9. Lewis Hamilton brit Mercedes + 33.527 53
10. Jenson Button brit McLaren-Mercedes + 38.327 53
11. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault + 38.695 53
12. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes + 39.765 53
13. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari + 40.880 53
14. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault + 49.085 53
15. Valtteri Bottas finn Williams-Renault + 56.827 53
16. Adrian Sutil német Force India-Mercedes + 1 kör 52
17. Charles Pic francia Caterham-Renault + 1 kör 52
18. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault + 1 kör 52
19. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth + 1 kör 52
20. Max Chilton brit Marussia-Cosworth + 1 kör 52
21. Jean-Eric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari + 39 kör 14
22. Paul di Resta brit Force India-Mercedes + 53 kör 0

Pontverseny: 1. Vettel 222 pont, 2. Alonso 169, 3. Hamilton 141, 4. Räikkönen 134, 5. Webber 130, 6. Rosberg 104, 7. Massa 79, 8. Grosjean 57, 9. Button 48, 10. Di Resta 36.

53.: VETTELT INTETTÉK LE GYŐZTESEN! HARMADSZOR NYERI MEG AZ OLASZ NAGYDÍJAT. 32. GP-sikerét aratta, beérte ezzel Fernando Alonsót, aki a második helyen végzett. Webber is felállhat a pódiumra.

52.: Az utolsó kört kezdi meg Vettel kényelmes előnyben

51.: Hamilton-show: lépked előre, Buttonon is túljutott, de valószínűleg eddig tartott a bemutató.

50.: Hamilton Pérezen is átverekedte magát és pontszerző.

48.: Hamilton KERS-szel ment el simán a finn mellett, 11., és már Pérez nyakán.

46.: Grosjean nyolcadik helye pozitív csalódás, Räikkönen és Hamilton viszont a 11. helyért meccselhet mindjárt. Presztízscsata tét nélkül.

43.: Helyzetjelentés tíz körrel a vége előtt. Már csak egy technikai hibában bízhatnak a Ferrari szurkolói. Alonso biztosan tartja a második helyet, Vettel látókörön kívül.

38.: Grosjean KERS-szel előzte Pérezt, aki leszorítani sem tudta. Hamilton a csere miatt ismét top tízen kívül. Webber megérkezett Alonsóra!

35.: Räikkönen futott egy leggyorsabb kört, az élmezőnyben semmi változás. Kialakult egy Ricciardo, Button, Pérez, Grosjean négyesfogat.

30.: A sorrend túl a verseny felén: Vettel, Alonso, Webber, Massa, Hülkenberg, Hamilton (plusz kerékcseréje lesz), Rosberg, Ricciardo, Button, Pérez.

27.: Alonso kerékcseréje jól sikerült, kicsit sokáig húzták. A spanyol tehát frissebb gumikkal a verseny második felében, mint Vettel. Hátránya több mint 10 mp.

26.: Vettel repeszt a kerékcsere után, bőven 1:28 alá vitte a körrekordot. "Ez már túl gyors, kíméld a gumikat" - mondják neki rádión.

25.: Massa kapott friss gumikat, nem tudott visszaérkezni Webber elé!

24.: Egy körben jött ki egymás után Vettel és Webber (2.6, ill. 2.7 mp.). Fantasztikusan dolgoztak a szerelők!

22.: Alonso most hozott néhány tizedet Vettelen, de így is öt mp. fölötti a differencia. Hamiltoné a leggyorsabb kör.

21.: Grosjean jött ki először tervezett kerékcserére. Button követi a példáját.

18.: Hülkenberg könnyedén tartja az ötödik helyet senkitől sem zavartatva.

15.: Vergne kocsija kifüstölt, a váltóval lehet a gond. Webber rámegy Massára.

13.: Hamiltonnak lassú defektje van, a boxba rendelték, mi hallottuk, ő viszont nem, mert nem működik a rádiója. Végül csak kijött, "nyomj egy resetet Lewis" - üzenik neki táblán a kerékcsere alatt. Ez nagyon nem jött jól, a 19. helyre áll vissza Hamilton, akinek még egyszer ki kell állnia.

10. kör: Öt mp. Vettel előnye, de kisebb gond lehet a csapatrádió alapján a jobb első kerekével!

8. kör: Alonso-Massa helycsere! Vettel már a célkeresztben a spanyolnak. Button bejött közben Hamilton elé. Előttük Vergne tartja a 9. pozíciót.

6. kör: Hülkenberg, Rosberg, Ricciardo, Pérez a sorrend a négyesfogat mögött. Hamilton a kilencedik helyre hajt.

3. kör: Alonso külső íven előzte meg Webbert! Webber DRS-sel visszatámad, sikertelenül.

1.: kör: Vettel, Massa, Webber, Alonso a sorrend, volt néhány koccanás az első kanyarban, Paul Di Resta bal első kereke leszakadt, és már vége is a versenyének. Raikkönen látogatást tett a boxban, miután Pérez McLarenjébe hajtott bele hátulról.

14:03. Túl a bemelegítőkörön, itt a rajt!

13:55. Köszöntjük olvasóinkat, az év utolsó európai nagydíja következik a sebesség szentélyében, az Autodromo aszfaltján! Vettel a favorit, de ha az eső közbeszól, bármi megtörténhet. A vb-címvédő pályafutása 40. pole-ját szerezte szombaton.

Minden Sebastian Vettel sikerét ígéri a Formula 1-es világbajnoki sorozat 12. állomásán Monzában, ahol nagy nyomás helyezedik a Ferrarira hazai környezetben! Fernando Alonso csak az ötödik helyről indul, miközben a két Red Bull az első sorból! Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton nincs az első tízben! Kövesd élőben a fejleményeket velünk!

MONZA, ADATOK
Körök száma: 53
Pályahossz: 5793 km
Versenytáv: 306,720 km
Kanyarok száma: 11 (4 balos, 7 jobbos)
Átlagsebesség: 237 km/h
Padlógáz 1 kör alatt: 78%
Körrekord: 1:21,046 (Rubens Barrichello, 2004)

AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE:
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m23.755s
2. Mark Webber Red Bull-Renault 1m23.968s +0.213s
3. Nico Hülkenberg Sauber-Ferrari 1m24.065s +0.310s
4. Felipe Massa Ferrari 1m24.132s +0.377s
5. Fernando Alonso Ferrari 1m24.142s +0.387s
6. Nico Rosberg Mercedes 1m24.192s +0.437s
7. Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari 1m24.209s +0.454s
8. Sergio Pérez McLaren-Mercedes 1m24.502s +0.747s
9. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m24.515s +0.760s
10. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Ferrari 1m28.050s +4.295s
Q2-ben rekedtek:
11. Kimi Räikkönen Lotus-Renault 1m24.610s +0.633s
12. Lewis Hamilton Mercedes 1m24.803s +0.826s
13. Romain Grosjean Lotus-Renault 1m24.848s +0.871s
14. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1m24.932s +0.955s
15. Pastor Maldonado Williams-Renault 1m25.011s +1.034s
16. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m25.077s +1.100s
Q1-ben rekedtek:
17. Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari 1m25.226s +0.907s
18. Valtteri Bottas Williams-Renault 1m25.291s +0.972s
19. Giedo van der Garde Caterham-Renault 1m26.406s +2.087s
20. Charles Pic Caterham-Renault 1m26.563s +2.244s
21. Jules Bianchi Marussia-Cosworth 1m27.085s +2.766s
22. Max Chilton Marussia-Cosworth 1m27.480s +3.161s
Címkék: Olasz Nagydíj
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu