Talmácsi ismét versenyezhet

Szerző: MTILétrehozva: 2013. április 11. 19:21
Februári balesetét követően a hétvégén először állhat rajthoz a Supersport kategóriában szereplő motorversenyző, Talmácsi Gábor.


A 2007-ben a 125 kcm-es géposztályban világbajnok magyar motoros - médiaszolgálatának csütörtöki közleménye szerint - ezen a héten az alcarrasi pályán privát tesztelésen vett részt és összesen 175 kört teljesített. A gyakorlásnak elsődlegesen az volt a célja, hogy a pilóta kipróbálja magát az Ausztráliában elszenvedett súlyos sérülései után.

"A ma délutáni kontrollvizsgálaton megkaptam az engedélyt, hogy a hétvégén rajthoz állhassak a spanyolországi Aragonban. Az állkapcsom egészen jól bírta a terhelést, a bal bokám még nem százszázalékos, de remélem, az is mielőbb rendbe jön." - mondta Talmácsi.

A 31 éves pilóta februárban egy olajfolton megcsúszva esett el a Superbike gyorsaságimotoros-világbajnokság idénynyitójának első szabadedzésén. Rövid időre elvesztette az eszméletét, továbbá a fejét ért erős ütés hatására folyadék keletkezett a koponyájában, valamint eltört az alsó állkapcsa. Talmácsi a bal bokáján is komoly zúzódásokat szenvedett.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu