Mi a baj Vettellel és a Formula-1-gyel?

Szerző: Vincze SzabolcsLétrehozva: 2013. október 28. 17:58
Igazából semmi. Sokan unalmasnak tartják a sorozatot, mert négy éve mindig Sebastian Vettel nyer, a Red Bull versenyautóival pedig érdemben egyik rivális sem tudja felvenni a versenyt. A Formula-1 viszont a technikai fejlődés sportága, így tisztességtelen lenne azt hibáztatni, aki gondolkozik és fejleszt. Ugyanakkor a német tehetségét és munkabírását sem lehet vitatni, arról pedig nem tehet, hogy jókor volt jó helyen, és a megfelelő időben a lehető legjobb csapathoz csatlakozott. Már csak azért sem, mert nem ő az első - és feltehetően nem is az utolsó - a Formula-1 történetében. Nem ő alakította így, de élt a felkínált lehetőségekkel, ergo, megérdemli ezt a négy világbajnoki címet!


 

Sebastian Vettel számomra 2008. szeptember 14-én bizonyította máig is a legtöbbet, akkor, mikor a - természetesen csak képletesen - ütött-kopott Toro Rossóval nemcsak az első rajthelyet szerezte meg Monzában, de 21 évesen és 74 naposan másnap a futamot is megnyerte. Az olasz istállónál azóta sem tudta senki megismételni ezt a bravúrt.

Innen viszont igazából egyenes út vezetett a csúcsra, mert a Red Bull nem habozott bevetni őt az első csapatban sem. Ő pedig újra és újra bizonyított. "A vezetési stílusa már akkor is óriási tehetségre utalt, bár eleinte kicsit nyers volt, mostanra viszont szépen letisztult" - mondta róla Adrian Newey, az osztrák istálló vezető mérnöke, aki a német előtt már világbajnok Formula-1-es autót rakott össze Ayrton Sennának, Alain Prostnak, Nigel Mansellnek és Mika Häkkinennek is.

"2009-ben és 2010-ben talán jogosan lehetett a szemére vetni, hogy néha túl meggondolatlan, ami nem egyszer balesetet is okozott, vagy mert jó helyzetben nem használt ki egy előzési lehetőséget. Szerintem sokan akkoriban azt gondolták róla, hogy ha nem az élről indult volna a versenyeken, nem is lett volna ennyire eredményes. Ma viszont már nem lehet ilyesmivel vádolni."

Vettel sikereinek alapja persze az, hogy olyan autó van alatta, amelynek technikai fölényével egyelőre nem tudnak mit kezdeni a riválisok, de ez semmit sem von le a 26 éves pilóta tehetségéből és érdemeiből. Az eddigi világbajnoki címei között volt izgalmas, és kevésbé izgalmas, sőt, kifejezetten unalmas, de az idei Indiai Nagydíj tökéletesen reprezentálta mindazt, ami miatt Vettel most ennyire sikeres lehet.

A nagy rivális Fernando Alonso - bármennyire is tartom őt a jelenlegi mezőny legkiforrottabb pilótájának - simán eltűnt a mezőnyben, amiről elsősorban talán nem is ő tehet, sokkal inkább csapata. A Ferrari évek óta elképesztő büdzsével sem tudja felvenni a versenyt a Red Bullal, és folyamatosan zsákutcába futó fejlesztésekkel teszi tönkre világbajnok-aspiráns spanyol pilótája idegeit. Meg persze a szurkolókéit.

"Azt hiszem sok szempontból tanulnunk kell az idei évből - mondta el a szinte már kötelező szezon végi beszédét Stefano Domenicali, a maranellóiak csapatfőnöke. - Tavaly meg tudtuk volna nyerni a vb-t, pedig nem a miénk volt a legjobb autó. Idén viszont a fejlesztésekkel sem haladtunk jól, és a gumikkal is rendre gondjaink voltak. Sebastian és a Red Bull viszont nem hibáztak."

A Mercedes is hasonló helyzetben van, a németek számára az év mindig jól indul, mindenki tele van reményekkel, aztán félúton kiderül, hogy már megint minden marad jövőre. A pénzügyi válságban lévő Lotus szezon végére atomjaira esett, és amit művelnek év végén a Ferrarihoz távozó világklasszis pilótájukkal, Kimi Räikkönennel, az már a botrányos kategóriába tartozik.

Mintha megsértődtek volna azért, mert a finn szeretett volna végre fizetést is kapni ígéretek helyett. Az elbaltázott gumitaktika Indiában pedig annyira amatőr hiba volt, hogy ezért máshol a komplett csapat felel. A McLaren 2013-as évéről pedig elég talán annyit mondani, hogy 16 futam alatt még a dobogóra sem sikerült valahogy feltuszkolni egyik pilótájukat, Jenson Buttont és Sergio Pérezt sem.

Szóval mielőtt azzal vádaskodunk, hogy Vettel egyeduralma unalmassá teszi a Formula-1-et, nem árt végiggondolnunk azt az utat, amin végigment, és azt a munkát, ami belefektetett, hogy itt tartson. Ő is, és a Red Bull is. Arról pedig végképp nem tehet, hogy rivális nélkül maradt. A negyedik világbajnoki cím teljesen megérdemelt, mert valóban ő és az RB9 volt idén (is) a legjobb.

Egy fejlesztésen alapuló technikai sportágban nem tisztességes azt hibáztatni, aki gondolkodik, fejleszt, és ezért a többiek előtt jár. És nem kell a Formula-1-et régóta nézni ahhoz, hogy az ember tudja, ez az időszak is véget fog érni egyszer. Mint ahogy a Williams-Renault és a Ferrari egyeduralma is csak megszakadt egyszer az utóbbi húsz év alatt.

"Nem volt ez egy könnyű szezon, mégha kívülről úgy is tűnt - mondta Vettel. - Nehéz volt nekem, mert el kellett fogadnom a tömeg fújolását, miközben semmi rosszat nem tettem. Erre csak a versenypályán tudtam válaszolni, ami büszkeséggel tölt el. Az embert bántja, ha nem olyan fogdtatásban van része, amire számít, de azt hiszem, megértettem, az emberek miért csinálták mindezt. Nem hibáztatom őket."

"Nyilván ha én is a McLarennek, a Ferrarinak, vagy egy másik tradicionális csapatnak szurkolnék, nekem sem tetszene, ha ugyanaz az ellenfél nyerne újra és újra. De rájöttem, hogy legfontosabb azoknak az embereknek a tisztelete, akiket ismerek, és akik ellen versenyzem. És úgy érzem, velük megvan ez a kölcsönös tisztelet. Még most is hihetetlen számomra, hogy egy ilyen erős mezőnyben, a világ legjobbjai között első lehetek."

2013-AS FORMULA-1-ES SZEZON
INDIAI NAGYDÍJ, VÉGEREDMÉNY
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:31:12.187 ó.
2. Nico Rosberg német Mercedes + 29.8 mp
3. Romain Grosjean francia Lotus-Renault + 39.8 mp
4. Felipe Massa brazil Ferrari + 41.6 mp
5. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes + 43.8 mp
6. Lewis Hamilton brit Mercedes + 52.4 mp
7. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault + 1:07.9 p
8. Paul di Resta brit Force India-Mercedes + 1:12.8 p
9. Adrian Sutil német Force India-Mercedes + 1:14.7 p
10. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari + 1:16.2 p
11. Fernando Alonso spanyol Ferrari + 1:18.2 p
12. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault + 1:18.9 p
13. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari + 1 kör
14. Jenson Button brit McLaren-Mercedes + 1 kör
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari + 1 kör
16. Valtteri Bottas finn Williams-Renault + 1 kör
17. Max Chilton brit Marussia-Cosworth + 2 kör
18. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth + 2 kör
NEM ÉRTEK CÉLBA
Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 55. kör
Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 40. kör
Charles Pic francia Caterham-Renault 36. kör
Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 2. kör

Leggyorsabb kör: Kimi Räikkönen (finn, Lotus), 60. kör: 1:27.679 perc

AZ EGYÉNI ÉS KONSTRUKTŐRI VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 322 pont 1. Red Bull-Renault 470 pont
2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 207 pont 2. Mercedes 313 pont
3. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 183 pont 3. Ferrari 309 pont
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 169 pont 4. Lotus-Renault 285 pont
5. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 148 pont 5. McLaren-Mercedes 93 pont
6. Nico Rosberg (német, Mercedes) 144 pont 6. Force India-Mercedes 68 pont
7. Romain Grosjean (francia, Lotus) 102 pont 7. Sauber-Ferrari 45 pont
8. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 102 pont 8. Toro Rosso-Ferrari 32 pont
9. Jenson Button (brit, McLaren) 60 pont 9. Williams-Renault 1 pont
10. Paul Di Resta (brit, Force India) 40 pont
11. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 39 pont
12. Sergio Pérez (mexikói, McLaren) 33 pont
13. Adrian Sutil (német, Force India) 28 pont
14. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 19 pont
15. Jean-Éric Vergne (francia, Toro Rosso) 13 pont
16. Esteban Gutiérrez (mexikói, Sauber) 6 pont
17. Pastor Maldonado (venezuelai,Williams) 1 pont

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel és a Red Bull újra világbajnok
Nincs meglepetés, a Formula-1-es Indiai Nagydíjat a pole pozícióból induló Sebastian Vettel nyerte meg, és csapatával, a Red Bullal együtt a negyedik világbajnoki címét is megszerezte. A osztrák csapat még úgy is az élen...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettelt 25 ezer euróra büntették
Sebastian Vettel vasárnap megnyerte az Indiai Nagydíjat, egyben megszerezte negyedik világbajnoki győzelemét is. A leintés után úgy ünnepelt, hogy a szabályok által tiltott módon kipörgette a kocsit a közönség előtt, amiért 25...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu