Bemutatták az új Ferrarit - videó

Szerző: SHLétrehozva: 2013. február 1. 11:41
Bemutatta 59. együléses versenygépét, a 2013-as szezonra fejlesztett F138-at a Ferrari F1 istálló péntek délelőtt, maranellói székhelyén. Idén is Fernarndo Alonso és Felipe Massa a két versenyző, a Ferrari reméli, hogy már a tesztszezon is jól sikerül majd az új kocsival. Nem úgy, mint mint 2012-ben.


"Fő célunk volt, hogy rögtön versenyképes autóval lepjük meg a pilótákat. Az elmúlt években nem mindig  volt elmondható, hogy már a tél kezdetén is urai vagyunk a helyzetnek. Mindent megtettünk azért, hogy ezúttal eredményesebb lehessen a felkészülésünk" - nyilatkozta a csapatfőnök Stefano Domenicali.

A Ferrari saját bázisán még fejlesztik az ehhez szükséges eszközöket, így a szélcsatornás teszteket a Toyota kölni központjában végezte el.  Ebben a szezonban még - utoljára - nyolchengeres motorok hajtják majd a versenygépeket.

Massa már kedden, Jérezben az új F138-cal körözhet, Alonso csak Barcelonában kapcsolódik be a gyakorlásba.

Tesztek:
Jérez: febr. 5-8.
Barcelona: febr. 19-22.
Barcelona: febr. 28.-márc. 3.

Címkék: Ferrari
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu