Újra Alonso mögött a két Red Bull

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 22. 11:33
Fernando Alonso a Nürburgringen is ragaszkodott a silverstone-i versenyen megszerzett pozíciójához, magabiztosan nyerte az első szabadedzést a 62. F1-es világbajnokság Német Nagydíján. Az összetettben kétszer győztes spanyol klasszis mögött Mark Webber és a címvédő Sebastian Vettel végzett. Utánuk következett Felipe Massa, Lewis Hamilton és Jenson Button, vagyis egyelőre a Ferrari és a Red Bull a McLaren előtt jár, de még sok minden változhat a folytatásban.


 

Ezt már nem lehet a „véletlenre” fogni! Nagyon úgy tűnik, hogy az elmúlt hónapokban hatalmas tempóban fejlesztő Ferrari megérkezett a Red Bull nyakára, lehet már egy picit előrébb is jár. De ezt majd szombaton és vasárnap tudjuk meg.

A pénteki edzésnap, főleg annak első tesztelése mindig a beállítások tökéletesítésének jegyében zajlik, így volt ez a Nürburgringen is. A méltán népszerű pályán ugyan ezúttal nem esett az eső, de melegről szó sem volt. A 24 pilóta hűvös időben gyakorolt, néhányan ki is csúsztak.

Az élmezőny sorrendje meglepően korán véglegesedett, már félórával a leintés előtt is Fernando Alonso vezetett a két Red Bull, Mark Webber és Sebastian Vettel előtt. Ráadásul a spanyol ideje jóval jobb volt, mint a két nagy riválisé. Alonso képességeit jól mutatja, hogy márkatársa, az amúgy negyedik helyen záró Felipe Massa közel nyolc tizeddel volt lassabb legjobb körében.

A folytatás is izgalmas lesz, nyilvánvaló, a kétszeres világbajnok nem akarja átadni a helyét. Silverstone óta hangoztatja, minden további futamon a győzelemért akar harcolni, aztán majd kiderül, ez mire lesz elég a végelszámolásban.
 

NÉMET NAGYDÍJ, ELSŐ SZABADEDZÉS:
1. Fernando Alonso Ferrari 1:31.894 p 30 kör
2. Mark Webber Red Bull-Renault 1:32.217 24
3. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:32.268 27
4. Felipe Massa Ferrari 1:32.681 23
5. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:32.996 18
6. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:33.628 22
7. Nico Rosberg Mercedes GP 1:33.787 33
8. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:33.832 27
9. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 1:33.858 26
10. Michael Schumacher Mercedes GP 1:33.863 31
11. Vitalij Petrov Lotus Renault 1:34.094 22
12. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:35.115 23
13. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:35.371 20
14. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:35.389 24
15. Nick Heidfeld Lotus Renault 1:35.444 22
16. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1:36.371 22
17. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1:36.392 29
18. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1:36.842 29
19. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:36.682 27
20. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1:38.504 22
21. Karun Chandhok Lotus-Renault 1:38.765 19
22. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth 1:39.279 24
23. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:40.109 23
24. Jerome d` Ambrosio Virgin-Cosworth 1:40.428 22

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nagy a nyomás Seba Vettelen - előzetes
A motorok speciális edzésbeállításának Valenciától érvényes betiltása egyáltalán nem mutatkozott meg a tavalyi világbajnok teljesítményén, pedig sokan állították, ez kedvezőtlen lesz a Red Bull számára. Két hete Silverstone-ban...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu